A
Tudomány a színpadon sorozat indító előadása volt ma este a színházban. Amikor megtudtam, ki lesz az előadó, helyből megállapítottam, hogy én biztos ott leszek, addig nem megyek vissza, ezt meg kell nézni. Jordán Tamás mindig meg tud lepni valami jó ötlettel, most például ezzel az előadássorozattal, melynek célja az új tudományos eredmények bemutatása, emberközelibbé tétele. (Bővebb információ
a színház honlapján.)
Az este már eleve jól indult, az előtérben összefutottunk Zolival, aztán megcsodálhattam a régi-új épületet - szerintem nagyszerű lett, világos, nagy tereket alakítottak ki -, majd kis késéssel az előadás is elkezdődött. A csúszás oka a népes közönség volt, pótszékeket kellett hozni, mivel több mint százan voltunk. A közönség meglehetősen vegyes volt, a kisiskolásoktól az érdeklődő nyugdíjason át a történelemtanárokig terjedt a skála úgy ránézésre.
Jordán Tamás mellett a másik moderátor
Lukácsi Béla, a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének vezetője volt, aki remek kérdésekkel rukkolt elő, faggatva a meghívott előadót,
Németh Györgyöt, akihez többször is volt szerencsém első egyetemi évemben, sőt, azon kevesek közé tartoztam, akik szemináriumra is jártak hozzá. Ismerve a stílusát, a szórakozás borítékolható volt. Emellett számos érdekes információval lettem gazdagabb mind az ő tudományos karrierje, mind az antik átkok témakörében. Utóbbi ugyan meglehetősen szűkre szabottan, mivel kedélyesen elcseverészték az első másfél órát, így a tényleges témára csak fél óra maradt, amiben ugyan a lényeg benne volt, de mégsem szólt akkorát, mint tette volna ezt egy órában. De hasznos ötleteket gyűjtöttem be a dzsinnekkel kapcsolatban - például arról, hogy hogyan kell megidézni egy olyan szellemet, ami leginkább a követő szellemekre hasonlít, és hogy a számmágia a görögök előtt sem volt ismeretlen. Sok hasonló vonást mutattak az elhangzottak az arab varázslással, ami persze nem meglepő. Összességében kellemes és hasznos este volt, remélem, a többi is hasonlóan jól fog sikerülni!
Beszámoló az estéről és a színház más, hasonló kezdeményezéseiről
Tudomány a színpadon.