Április 2-án újfent felkerekedtem, ezúttal ismét a múzeumbogarakkal és egyleti tagokkal, hogy ellátogassak a császárvárosba. Külön öröm, hogy tavasszal még nem voltam Bécsben, így végre ez az évszak is kipipálva.
A látogatás elsősorban a múzeum őskori gyűjteményének szólt, kapcsolódva az itthoni időcsigás projekthez. Fél tizenegy körül értünk a múzeumhoz, a Mária Terézia-szobor megcsodálása és a jegyvásárlás után támadt némi zavar, ugyanis a három ideiglenes kiállítás miatt kicsit átrendezték a földszinti kiállítóteret, valamint az akvárium és a dinós kiállítás éppen átépítés alatt áll. Azért meglett az őskori gyűjtemény, de mivel én már jártam itt, kevésbé voltam lelkes a willendorfi Vénusz megcsodálásában, így a négy teremben inkább a mennyezeti freskókat csodáltam.
Voltunk páran, akik már nem fértünk elég közel, hogy hallják a magyarázatot, így nyolcan inkább az ásványgyűjtemény felé vettük utunkat, ahol másfél óra után is csak a harmadik teremnél tartottunk, mikor már gyülekező volt. Az aprónép alaposan megéhezett a nagy ámulásban-bámulásban, így velük kimentünk a múzeum elé a fűbe piknikezni. Csodás idő volt, meleg és ragyogó napsütés, zöld fű, kék ég, jó hangulat.
Kettő tájt indultunk tovább, először a Burgon keresztül akartunk menni, de sikerült meggyőzni a vezetőket, hogy a Burggarten sokkal érdekesebb hely, így ott vágtunk keresztül - kis eü-i szünettel megszakítva. Ez roppant kalandosra sikeredett, sosem jártam még olyan wc-ben, ahova bezártak! Miután túltettük magunkat a sokkon, az Albertina oldalában kisétáltunk a Kärtnerstrasséra, s onnan a Stephansdomhoz.
Itt másfél óra szabadprogramot kaptunk: voltak, akik vásárolni mentek, mások templom-nézőbe, megint mások a Burgot fedezték fel, míg mi az ifjúság egy részével megmásztuk a Stephansdom tornyát (343 lépcső és 67 méter) a kilátószintig. A sok lépcső ellenére sokan voltak fent, így várni kellett, hogy az ablakhoz férjünk, de nagy élmény volt fentről letekinteni a városra. Miután leértünk, a lányokkal elmentünk fagyizni, mert már reggel óta ezt tervezték, majd sikeresen útba ejtettem az egyik könyvesboltot, és vettem egy új német lexikont. (Imádom ezeket a boltokat, mindig van akció, most éppen 25 helyett 5(!) euróra volt leárazva ez a lexikon.)
Sikeresen visszatalált mindenki a templomhoz, így közösen sétáltunk le a Schwedenplatzhoz - persze nem is én lettem volna, ha egyenesen a Rotenturmstrassén megyünk... Tehát útba ejtettük a Hoher Marktot az Anker-órával és a Judengassén lesétálva a Ruprechtkirchét, ami kivételesen nyitva volt, így láthattam Szent Vitalis földi maradványait. Amíg a többiek felszálltak a buszra, villámgyorsan elosontam megnézni az új hajókikötőt. Hazafelé még megálltunk folyadékszint-szabályozásra, ahol tehetségesen otthagytunk két lányt, akik nem vették észre, hogy elindult mellettük (!) a busz... Szerencsére hamar feltűnt nekik, így nem kellett több tíz kilométeres kerülőt tenni, hogy visszamenjünk értük. Sikeresen haza is értünk fél tízre, mindenki legnagyobb megelégedésére.
