Esetem a valenciai paellával

Csütörtök este két vizsgára tanulás közt átmentem Gyurihoz, hogy odaadjam a Bécsből hozott ajándékát, meg úgy általában leellenőrizzem, minden oké-e. Hát, a lakásban uralkodó állapotokat inkább hagyjuk. Viszont átmentünk vacsorázni a szomszédban üzemelő spanyol étterembe, ahol már nyáron voltam, és nagyon tetszett. Na igen, akkor mondjuk spagettit ettem.

De most Gyuri rászedett egy kétszemélyes paellára. Egyetlen aprócska probléma volt vele: tenger gyümölcseivel volt. Nos, voltaképpen szinte mindent kóstoltam már egyszer: rákot sonkás tésztában, kagylót hamburgerben, és halat is szoktam enni. De ezen mindegyik volt, ráadásul önmagában, azaz nem rejtette tészta vagy salátalevél. A rákkal még csak elvoltam, az 'csak nem bánt' címmel. Naivan eszegettem a rizst, amiben gondoltam én, csak csirke van. Kiderült, hogy ez igen súlyos tévedés volt. Ugyanis volt még benne tintahal, amivel nem igazán barátkoztam meg, és polip is, amire ha nem néztem rá, akkor egész finom volt. Nem is én lettem volna, ha nem próbálom ki a kagylót is, ha már úgyis ott van előttem. Nem ez lesz a kedvenc kajám, de hősiesen leküzdöttem. Mondjuk utána úgy döntöttem, hogy nem elég nekem az almalé, erre valami ütősebb kell, így végül a Tinto Mendoza névre hallgató argentín száraz vörösbort kóstoltam meg -nagyon finom bor! Mivel azóta sincs semmi bajom, kijelenthetem, hősiesen megvívtam a tenger gyülölcseivel, és én nyertem. :)

Ezüstvasárnap Bécsben

Keresztanyám nyert a rádióval egy utat Bécsbe. Mivel párban kellett menni, én kísértem el. Reggel fél hétkor indultunk Szombathelyről két busszal, tettünk egy kitérőt Csepregre és Sopronba, majd az autópályán az egyik pihenőben álltunk vagy háromnegyed órát, de még így is fél tízre odaértünk az első célállomásra, az Alt-Wiener-Schnapsmuseumba, ahol a tulajdonos maga fogadott minket. Elmondta, hogy az irodája Ferenc József kora óta nem változott, így, ha monarchiabeli iroda kell egy filmbe, mindig hozzá járnak forgatni. Megmutatta a pénztárgépet is, ami az 1900-as évek elején érkezett az Egyesült Államokból, és azóta is működik, állítása szerint javítás nélkül. Azt is elmondta, hogy miért volt a a pénztár mellett mindig egy márványlap: azon tesztelték, valódi-e az ezüstpénz. A hátsó részen volt pár lepárló, és egy hatalmas polc, tele pálinkával. A bácsi roppant vicces kedvében volt, mondta, hogy örül, hogy magyarok jöttek, legalább nem kell elmondania, mi a pálinka, mint az ausztráloknak. Bemutatta, milyen pálinkákat és likőröket gyárt az egyébként számos nemzetközi kitüntetéssel rendelkező üzem, majd végig is lehetett mindet kóstolni. Aki akart, vásárolhatott is. Erősen gondolkodtam egy Schönbrunner Gold-on, amiben 23 karátos aranypor van többek közt, de végül csak kóstoltam, nem vettem. Kint meg közben a ragyogó napsütésben nekiállt szállingózni a hó.

Elég korán végeztünk, a másik csoport Schönbrunnba ment, és meg kellett őket várnunk, mert csak egy idegenvezető volt a két buszra. Így tettünk egy városnéző kört a Ringen, majd a Schwedenplatzon leszállva besétáltunk a Rotenturmgassén a Stephansdomhoz. Itt vártuk meg a másik buszt, majd a Grabenen át a Heldenplatzra mentünk, onnan kis séta a Ringen a Rathausig, a Burgtheater előtt csoportkép a nyertesekkel, majd fél ötig szabadprogram.

Mi megnéztük a Christkindlmarktot, a Rathaust, majd a Freyungon és az Am Hofon a vásárt - ami szerintem sokkal jobb volt, mint a Rathausplatzon, de ezt már tavaly is megállapítottam. Vettünk helyes kis pásztorfejes pálinkát, hegedű alakú üvegbe töltött kávélikőrt, angyalnak álcázott harangot, és puncsot. A puncs az a dolog, amiből minden évben beújítanak valamit, legalábbis gránátalmásat én nem láttam eddig... Mivel vasárnap voltunk, egyrészt minden zárva volt, másrészt az utcákon a tömeg nem volt akkora, mint szombatonként, és minden második ember szlovák vagy magyar volt.

Visszasétáltunk ugyanarra, amerre jöttünk, megnéztem az épülő hajókikötőt a Schwedenplatzon, aztán buszra fel, és Sopron, Csepreg érintésével haza. Hétre itthon is voltunk.