Figaro házassága

Tegnap este a fiúkkal megejtettük első szakirányos színházlátogatásunkat. A művelet úgy indult, hogy a színházban közölték, ma nincs karzat. Nekünk meg oda szólt a jegyünk. Ehelyett a földszintre ült szinte mindenki, mi a 18. és 19. sorba. Nos, ez ugye más árkategória is, kb. ezerhétszáz forinttal kerül többe, mint a karzatra szóló jegyek. Mondanom se kell, nem tiltakoztunk a változás miatt.

Az előadás két felvonásos volt, új fordítással, új rendezéssel - Eszenyi Enikő követte el. Voltak ugyan benne zenés elemek, de vígjáték volt, ami engem kicsit meg is lepett, Bécsben Mozart opraváltozatát láttam. Nagyon jól szórakoztunk, rengeteg olyan utalás volt a darabban, amit ha akarta, az ember érthette a jelenre is, és a 19. századra is. No, és persze az örök ellentét férfi és nő között is alaposan ki volt domborítva. Figaro és a többiek is rendkívül szellemes monológokat adtak elő helyenként, voltak szójátékok, szóval minden, ami egy kellemes estéhez kell. A magyar nyelvet ugyan kissé meggyötörték, mert például a "beszülősödtem" szerintem nem éppen helyes kifejezés, de a jelenetbe illett. Hazafelé megvitattuk, kinek melyik poén tetszett a legjobban, nekem például az, amikor Figaro kifejtette, hogy azért nem jár egyenes úton, mert azon sokan tolonganak, és nem szereti a tömeget...

A szereposztás parádésra sikeredett, nálam kölönösen Pindroch Csaba volt nyerő Basil szerepében, de Epres Attila, alias Almaviva gróf is jeleskedett. A teljes szereposztás, kritikák, interjúk és fényképek ITT tekinthetők meg.

Andre Rieu

Az előbb átkukkantottam a régi blogomra, és a záró bejegyzések közt megpillantottam az egyik kedvenc videómat, amiben a három tenor énekli a Wien,Wien, nur du allein-t. Ennek van egy másik változata is, ami Andre Rieu 2006-os schönbrunni koncertjén készült. Íme:

A csúf igazság

Hirtelen felindulásból múlt héten meginvitáltam Dincsit moziba. Ennek következtében ma el is mentünk megnézni A csúf igazság (The ugly truth) című filmet. Kezdés előtt alig voltunk páran, igaz, péntek délután volt, és a Kamarateremben, feliratos film... Elég vegyes társaság gyűlt össze: a tizenéves barátnőktől egészen a nyugdíjas házaspárig bezárólag.

Maga a film nem nagy durranás, tipikus hollywoodi romantikus történet, de hűvös őszi estéken ideális kikapcsolódás a fáról fejjel lefelé lógó főhősnőt nézni (Katherine Heigl), aki Rrendezőúrhoz hasonló szimbiózisban élt a szintén ellentétes nemű macsekkal, nevezetesen D'Artagnan-nal. No, és persze főhősünk (Gerard Butler, akivel egy napon születtem) látványos szenvedése a szálloda folyosóján is ismert lehet a kedves olvasók körében. Summa summarum, szokványos amerikai szuperprodukcióval állunk szemben, de azért a tájképek szépek voltak, már-már a Gyűrűk Ura világát idézték a kamerakezeléssel. Nem ez lesz a kedvenc a kategóriában, mert az a Love actually, valamint a Minden végzet nehéz, de harmadikként felfér a dobogóra.

Anconai szerelmesek

Tegnap voltunk színházban. Megint. Csak most kicsit többen. Háromszor annyian. Szerintem legközelebb egy egész sort kibérelhetünk, ha ilyen tempóban szervezem be az embereket.

Az előadás délután volt, de meglepően sokan voltak. A darab egy vidám, zenés, táncos, bohóckodós szerelmi történet, ráadásul "Olaszban" játszódik, íga a kinti zord időt és hangulatot egyaránt feledtette. A színészek is mindent megtettek ezért, nagyszerű alakítást nyújtottak. Mint már a Portugálnál említettem, némi fenntartással tekintek a modern darabokra, de ez egy igazán szerethető alkotás, szerintem mind nézni, mind játszani hálás. A jelen lévő idősebb generáció szépen dúdolgatta is a betétdalokat, amelyek közül pár azért nekünk is ismerős volt. És a szemfülesek még az olasz nyelvtudásukat is fejleszthették.

Azt, hogy miről szól a darab, nem írom le, aki kíváncsi, nézzen utána, erre van jobb oldalt a "Keresés ebben a blogban" fülecske. Az, aki valami nagyon lélekemelőt vár, csalódni fog, a mű a szappanoperákat elegyíti a reneszánsz komédiákkal, modern köntösben, magyar, sőt, szombathelyi színpadra igazítva.

Talán kitűnik soraimból, hogy az a kirobbanó lelkesedés itt hiányzik, ami megvolt a 9700-nál. Ez nem ennek a komédiának a hibája, inkább a másik érdeme. Azt nekünk írták, azért, hogy három és fél órán át önfeledten kacagjunk. Ez kicsit más, nem jobb, nem rosszabb.

Ki nem maradhat a fő indok, hogy miért is vonultunk ki (fél)testületileg színházba. Eeegen, jól sejti a nyájas Olvasó, Rendezőúr miatt. Akit megint nem kellett félteni, hozta a tőle elvárt színvonalat. Amit egy szerencsétlen, ámde pénzéhes, étteremről álmodozó cukrászda-üzemeltető félolasz karakterből ki lehet hozni,, azt kihozta belőle. Sőt. És amit a Matildéval alakított, az valami egészen muris volt. Nagyon szerencsések voltunk, a második sorba kaptunk jegyet, így közelről figyelhettük meg arcjátékát is, ami nem kis derültség forrása volt folyamatosan. Csak gratulálni tudok! Persze a többieknek is, fergetegesek voltak.

Regio Art

Múlt héten csütörtökön volt a Savaria Múzeumban a harmadik Regio Art kiállítás megnyitója, amire egyleti tagokként meg voltunk mi is hívva. A megnyitóbeszédet Fónagy Zoltán, a bécsi Collegium Hungaricum vezetője tartotta. Ebből megtudhattuk például, hogy a kiállítás jövőre Bécsben is megtekinthető lesz, miután a Nyugat-Dunántúlt bejárta. A kiállításon Vas és Zala megyei iparművészek alkotásai tekinthetők meg, illetve egy, az osztrák fővárosban alkotó hölgy munkái is megtalálhatók a kiállított anyagban, így nemzetközinek tekinthető a tárlat.

A megnyitó után, amit élénk sajtó- és szakmai érdeklődés kísért, némi ropogtatnivaló társaságában lehetőség nyílt beszédbe elegyedni az alkotókkal, szervezőkkel, megjelentekkel. A kiállítás november 29-ig látogatható.