Ezúttal a Pesti Magyar Színházban jártam, a My fair lady előadásán. Az elejét nagyon élveztem, jók voltak a poénok, az énekek, a táncok. Még a fogadás is tetszett, no meg a küszködés, hogy a kis virágáruslányból miként próbáltak dámát faragni. A "csudijós" dal kicsit kiverte a biztosítékot, igen bárgyúnak és komolytalannak éreztem, de persze értem én, hogy ez jellemezte az utca népét, de attól még fájt. Jókat derültem azon is, hogy Eliza miként tudja elrontani a szavak kiejtését, és ezen Higgins professzor hogyan dühöng. Pickering ezredes pedig a lovagiasság díszpéldánya. Eliza apja és bandája viszont kifejezetten szórakoztatók voltak. Amivel nem tudtam mit kezdeni, az az időnként a belső térbe beözönlő szobalányok és inasok hada, hol gyertyával, hogy csak énekelve - azon kívül, hogy bejöttek, meg kimentek, nem volt semmi funkciójuk a közönség felé, ami roppant zavart. Az első felvonás ennek ellenére összességében tetszett.
A második azonban csupa erőlködés volt, az a jópár kört, amit Eliza és Henry futottak, mire összejöttek, kihagyható lett volna, és mindenki elégedetten távozhatott volna. Így túlerőltetett volt, feleslegesen, mert az első felvonás remekül elszórakoztatta a közönséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése