Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja

Igazából még ünnepek előtt láttam, ezt kaptam barátnőmtől karácsonyra, aminek nagyon örültem, ugyanis ez a kedvenc Narnia-részem.

De talán kezdjük az elején, ugyanis a Narnia Krónikáival való szorosabb kapcsolatom nem olyan eredetű, mint a Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter-sorozat, amely kettővel önszántamból ismerkedtem meg (na jó, utóbbi esetében kis rásegítéssel, de az olyan hatásos volt, hogy azóta se keveredtem ki abból a világból - bár a GYU-ból se, csak a kettő nálam elég élesen elkülönül.).

Tehát Narnia. Egy harmadéves arab irodalomtörténet órán került elő a qaszídák kapcsán C. S. Lewis eposz-felosztását (elsődleges [történelmi eseményeken alapul, és a valóságból merít, a szemtanúk leírásai alapján] és másodlagos eposz [mesterséges eposz, egy elsődleges alapján, a szerző saját interpretációja, reakciója érhető tetten benne]) emlegettük, mikor megkérdezte az oktató, hogy még mit írt C. S. Lewis? Volt köztünk pár angol szakos is, de ők nem tudták, én meg helyből rávágtam, hogy Narnia. (Nem sokkal korábban ment a mozikban Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.) Persze ebből nem következne, hogy el is olvassam, de az órát tartó tanár volt az egyik olyan személy az egyetemen, akinek nagyon sokat köszönhetek, és akire tudásáért és elhivatottságáért felnézek. Mivel nagyon hamar rájöttem, hogy rá érdemes hallgatni, és elolvasni azt, amit ajánl / említ, felkerült a "majd nyáron, ha lesz időm, elolvasom"-listára néhány éve a Narnia Krónikái is, de idén nyárig nem igazán akaródzott elolvasni, helyette a Míg arcunk nem lesz című írását hoztam ki a könyvtárból, és értem igen hamar a végére... Ezen felbuzdulva, mikor egyszer bookline-on rendeltem egy adag könyvet, és éppen akciós volt a Narnia, az egyik, jónak tűnő kötetet is megrendeltem - ez volt A Hajnalvándor útja, de az olvasásig persze nem jutottam el.

Idén nyáron, a szokásos szünet eleji könyvtár-letámadásomon addig sétáltam a polcok között, míg bevillant, hogy a Narniát jó lenne elolvasni. Irány a gyerekkönyvtár, és lepakoltam szépen a teljes polcot. Kicsit furán nézett rám a könyvtáros, hogy most komolyan ennyi mesekönyvet akarok, de azért odaadta. Miután bespájzoltam a teljes sorozatot, neki is álltam elolvasni - a saját példányomat, A Hajnalvándor útját. A Caspian herceget nem láttam a moziban, mondván, hogy ez a GYU-utánzat engem nem érdekel, de aztán megnéztem az egyik videómegosztó portálon, és Cincz Vitéz helyből az első helyre került a mesehősök közt a "Yes. I'm a mouse." szöveggel, amin nagyjából egy hétig kacarásztam. Tehát, nem meglepő módon, a Hajnalvándor útja abszolút nyerő volt számomra, főleg, hogy az Odüsszeiára is hasonlított, amit anno nagyon szerettem. Ezen felbuzdulva estem neki a többi résznek is, és röpke pár nap alatt mindet olvastam. Ami annyira nem tetszett, az talán az utolsó rész volt (A végső ütközet), és a kedvenc a már említett Hajnalvándor útja, és talán a Caspian herceg.

Végül a filmről. Be kell valljam, jobban lekötött, mint egy héttel előtte a HP7/1, bár az is egész gördülékenyre sikeredett, de azért ott volt időm az órámra pislogni, hogy nagyjából mennyi van még hátra. A Narnián éppen ellenkezőleg, a cselekmény ismeretében szörnyülködtem, hogy mindjárt vége, pedig még elnézném egy darabig a délceg Caspiant, alias Ben Barnes-t, aki a Dorian Gray-film főszereplője, és én szamár, nem vettem meg a boltban 23-án, mikor láttam. Remélem, holnap még lesz... Tehát Narniát szeretjük, és várjuk a jövő évi újabb részt (Az ezüsttrón készül).

Update (2011. 01. 05.): Volt Dorian Gray, gyorsan le is csaptam rá, bár kicsit furán nézett az éppen ott ácsorgó család, mikor odaviharoztam a polchoz, és szélsebesen eloroztam egy példányt. Heh.
Update2: Tegnap kiderült, hogy Nóri tesója, aki Londonban lakik, találkozott Ben Barnes-szal, és még közös képük is van! More info Orsi blogján.