Wien, noch einmal

Igen, igen, megint Bécsben voltam. Kedden vettem jegyet a csütörtök reggeli railjetre (mire másra?), úgyhogy csütörtökön csak annyi dolgom volt, hogy elérjem a vonatot - természetesen a BKV megint kitolt velem, így sprintelhettem hátra a vágányokhoz, de még várnom is kellett. Egyébként annak ellenére, hogy hétköznap reggel volt, szinte tele volt a vonat, és nem belföldi viszonylatban utaztak az emberek. Voltak többen, akik a munkahelyükre igyekeztek, mások továbbképzésre vagy rokonlátogatóba. Vagy szimplán egy jobb életbe, mint azok a közel-keleti menekültek, akiket a rendőrök kaptak le a vonatról Hegyeshalomban. Azt mondták a a többiek, hogy ez az utóbbi időben rendszeres. Újfent sikerült jót derülnöm, amikor kiírta a monitor, hogy éppen 15 km/h-val megyünk. Még mindig imádom a vonatot, kényelmes, csendes, gyors - bár a mosdón már látszik, hogy nem új a vonat, itt-ott kopottak a fém elemek.

Szerencsésen megérkeztem az árvíz és a pályaudvar-építés ellenére Bécsbe, ahol már vártak rám, így kezdődhettek a kalandok. Én kis naiv, gondoltam, majd a pályaudvaron megveszem a hazafelé jegyet, nem utolsó pillanatban, indulás előtt. Meg is lett a pénztár, egy elsőre sem túl szimpatikus pénztároshoz kerültünk, aki 1. akkorra adott jegyet, amikor ott álltam éppen előtte 2. Hegyeshalom-Győrön keresztül akart hazaküldeni, mert "neki ezt adja a gép alapértelmezett útvonalnak" 3. a zónás jegyből eggyel többet vetetett velem, de akkor már teljesen ki voltam akadva, szóval nem érdekelt, csak az, hogy olyan jegyem legyen, amivel haza lehet menni. Barátnőmnek másnapra akartunk EURegio-s jegyet venni, erre neki is Győr felé adott, utána meg Sopronon át, de csak oda. Végül megszánt minket a mellette dolgozó hölgy, és mindkettőnk jegyét elintézte - elsőre. Engem felvilágosított, hogy a jegyem csak az egyik útvonalon jó, így egy korábbi vonatot kellett becéloznom. De volt jegyem.

Innentől kezdve séta, beszélgetés, belváros: Mariahilfer Strasse, MuseumsQuartier, Karlsplatz, és a nap fénypontja: a Naschmarkt. Sok-sok zöldség, tengeri mindenféle, illatos fűszerek, teák, frissen sült ételek, saláták, sajtok, szörpök - egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere. Természetesen a paprika, piros arany és rétes sem hiányozhatott. Így aztán nem meglepő módon felülírtuk a belvárosi ebédtervet, és helyben ettünk, hódolva a balkáni-török gasztronómiai remekeknek.

Ja, azt nem is mondtam, hogy a pályaudvaron két embert igazítottam útba, majd a belvárosban egy francia turistát. Helyismeret ötös.

Innen újabb séta: Maria-Theresien-Platz, Heldenplatz, Kohlmarkt, Graben, Am Hof, Schottentor. Könyvesbolt. Most bírtam magammal, és nem vettem semmit. (De csak azért, mert már leszakadt a hátam a hátizsákból, amiben a haza szánt három (nem is, négy) könyv és három gyertya volt...) Villamos, metró, Meidling. Pénztár, érdeklődés, hogy mégis hol hazajutok-e a jegyemmel. Igen, de elég eggyel kevesebbet lyukasztani. Pff. Amúgy hazafelé minden óramű pontos érkezés, szomszéd vágányon a másik vonat, amire át kellett szállni, az is időben beért. Legközelebb is az ÖBB menetrendjét használom az Elvira helyett, mert mindkét ország menetrendjét tudja, és még a vágányokat is képes kiírni. (Amit az Elvira is tud, csak aztán nem onnan megy a vonat és nem akkor.)

Egész nap esőre álló idő volt, de szerencsére nem eredt el, ellenben abban az öt percben, amíg sütött a nap, le is égtem...

Szigorúan ellenőrzött vonatok

Múltkor hóakadály miatt nem tudtunk elmenni, de most bepótoltuk az előadást, amit bizony nagy hiba lett volna másra cserélni!

Zseniális darab, tele vaskos poénokkal és helyenként komoly konklúziókkal, történelmi kontextusba ágyazva, mégsem áll távol a mától. Nem voltak benne üresjáratok, folyamatosan ébren tartotta a figyelmet, és hát a díszlet is remek volt, találgattuk is, honnan szereztek vajon ennyi korhű berendezési tárgyat. Leginkább Miloš (Balogh János), Hubička (Bajomi Nagy György) és a fiú (Budai János) tetszettek, no meg persze a két örök kedvenc, Szabó Tibor és Kelemen Zoli. Szereposztás ITT.

Így éltek ti - Honoré Daumier-kiállítás

The way we are. Ez a kiállítás angol címe, és még sosem gondoltam bele, hogyan fordítanám magyarra. Az "Így éltek ti" számomra azt sugallja, hogy Daumier kívülről szemléli korát, nem részese annak. Pedig a kiállításban elhelyezett leírásokból nem ez tűnik ki, hiszen még börtönbe is került Lajos Fülöpöt túlzottan gúnyoló karikatúrája miatt.

A politikai témájú karikatúrák mellett (amelyen nem egy, általunk is ismert figura tűnik fel) kifejezetten találóak a hétköznapi életet bemutató sorozatok (Derék polgárok; Hitvesi erkölcsök; Fürdőzők), amelyek a francia, főként párizsi polgárok fennhéjázó viselkedését, szokásait gúnyolják ki. A politikai és társadalmi témák mellett az ókori mitológia híres történeteihez is készített Daumier litográfiákat, amelyeket én bizony szívesen betennék a művészettörténet / történelem tankönyvekbe, mert nagyon tanulságosak. A kiállítás utolsó szakasza a francia-porosz háborút és következményeit mutatja be, sokkal allegorikusabb ábrázolásmóddal, mint a korábban megismert munkák.

A kiállítás további érdekessége, hogy nem csak Daumier rajzait, hanem néhány kortárs művész (Beaumont, Cham, Gavarni, Canzi) alkotásait is bemutatja, valamint megismerkedhetünk a litográfiák készítésének módjával is.

Kevésbé tetszett az, hogy a kiállítótér nagyon rideg, elhagyatott hangulatú, a világítással lehetett volna javítani rajta egy kicsit. Másrészt, igazán nagyszerű, hogy haladva a korral, van wifi-s audioguide, de:

1. ember legyen a talpán, aki letölti az alkalmazást, mert valami észbontóan körülményes, rengeteg felesleges lépéssel;

2. nem az egész épületben fogható a wifi-jel, pl. a Daumier-kiállításban egyáltalán nem;

3. nincs minden kiállításhoz anyag az alkalmazásban, csak a Cézanne, és az állandó kiállításokhoz.

Összességében ott és akkor nem igazán nyerte el tetszésem a tárlat, de aludva rá párat, voltaképpen jó volt a kiállítás, tanárként például kiválóan alkalmazható a francia történelem tanításában, ami meglehetősen sokak számára az egyik legnehezebben befogadható anyagrész, de egy-egy ilyen kiállítás sokat dobhat rajta.

La Mancha lovagja

A szilveszteri előadást volt szerencsém látni. Ahogy arra felhívták a figyelmünket, az előadás az előtérben kezdődött, ahol az inkvizíció századosa kihirdette, hogy Cervantest az inkvizíció elé idézték. Ezt követően helyet foglaltunk, meszeltünk az ismerősöknek, ahogy illik. Az előadás elején Cervantes börtönbe kerül szolgájával, Sanchóval együtt, ahol a "Kormányzó" jóváhagyásával saját védelmére elmeséli Don Quijote történetét, aki mindenkit bolondnak tart, mert egy olyan korban lovag, amikor azok már rég nem léteznek, és egy olyan nőt választ szíve hölgyének, akinek ágyában sokan megfordulnak. Családja végül enged az "őrületnek", és a Tükörlovag legyőzi a Dont. Szíve hölgye azonban küzd érte, így végül mégis a bolondnak tartott lovag kerül ki győztesen a képzeletbeli szörnyekkel vívott harcból.

Szerémi Zoltán játszotta a főszerepet, akit én még nem láttam nagyobb szerepben, és most teljesen meglepődtem, hogy milyen jól játszik, nagyon tetszett, úgy alakította a szerepet, hogy elhittem neki, ő Don Quijote. Németh Judit Aldonza szerepében szintén fenomenális volt. Ami még feltűnt, hogy Kálmánchelyi Zoli nagyon élvezte a az atya szerepét. Természetesen mindenki, Szabó Tibor, Kelemen Zoli, és a többiek szintén hozták a tőlük megszokott magas színvonalat, így egy nagyszerű előadást élvezhettünk. Szereposztás ITT.

Hallottam kevésbé pozitív felhangokat is, de én személy szerint sokkal szívesebben megyek színházba itthon, mint Budapesten, mert itt a színészek sokkal nagyobb lelkesedéssel játszanak, ráadásul nem idegenek, hanem a MI színészeink, akikkel bármikor összefuthatunk a városban, és számos helyi kezdeményezésben is szerepet vállalnak, egyszóval közel sem olyan megközelíthetetlenek, mint a "nagy pesti" színészek.