A szilveszteri előadást volt szerencsém látni. Ahogy arra felhívták a figyelmünket, az előadás az előtérben kezdődött, ahol az inkvizíció századosa kihirdette, hogy Cervantest az inkvizíció elé idézték. Ezt követően helyet foglaltunk, meszeltünk az ismerősöknek, ahogy illik. Az előadás elején Cervantes börtönbe kerül szolgájával, Sanchóval együtt, ahol a "Kormányzó" jóváhagyásával saját védelmére elmeséli Don Quijote történetét, aki mindenkit bolondnak tart, mert egy olyan korban lovag, amikor azok már rég nem léteznek, és egy olyan nőt választ szíve hölgyének, akinek ágyában sokan megfordulnak. Családja végül enged az "őrületnek", és a Tükörlovag legyőzi a Dont. Szíve hölgye azonban küzd érte, így végül mégis a bolondnak tartott lovag kerül ki győztesen a képzeletbeli szörnyekkel vívott harcból.
Szerémi Zoltán játszotta a főszerepet, akit én még nem láttam nagyobb szerepben, és most teljesen meglepődtem, hogy milyen jól játszik, nagyon tetszett, úgy alakította a szerepet, hogy elhittem neki, ő Don Quijote. Németh Judit Aldonza szerepében szintén fenomenális volt. Ami még feltűnt, hogy Kálmánchelyi Zoli nagyon élvezte a az atya szerepét. Természetesen mindenki, Szabó Tibor, Kelemen Zoli, és a többiek szintén hozták a tőlük megszokott magas színvonalat, így egy nagyszerű előadást élvezhettünk. Szereposztás ITT.
Hallottam kevésbé pozitív felhangokat is, de én személy szerint sokkal szívesebben megyek színházba itthon, mint Budapesten, mert itt a színészek sokkal nagyobb lelkesedéssel játszanak, ráadásul nem idegenek, hanem a MI színészeink, akikkel bármikor összefuthatunk a városban, és számos helyi kezdeményezésben is szerepet vállalnak, egyszóval közel sem olyan megközelíthetetlenek, mint a "nagy pesti" színészek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése