Szombaton reggel a portás bácsi megkérdezte, hogy hazamegyek-e. Mondtam neki, hogy csak délután, mert színházba megyek otthon. Kíváncsi volt, hogy mi az, amiért megéri 3 órát utazni hétvégén. Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy tudja, hogy miről van szó, még azt is, hogy Jordán Tamás rendezte - állítólag az mtv1-en volt ismertetője az előadásnak.
Hazaérve nem sok időm maradt elkészülni, barátnőm negyed hétre jött értem, és irány az MMIK. Utoljára valamikor óvoda - alsó tagozat magasságában jártam a színházteremben bábszínházi előadáson, és az épületben is utoljára hatodikban. Korán odaértünk,, mivel szombat este szinte egyáltalán nincs forgalom a városban, így volt időnk megfigyelni az érkező művészeket, illetve a közönséget. Zolival is sikerült összefutni - szegénynek megint majdnem a nyakába ugrottam, de mentségemre szolgáljon, hogy november óta nem találkoztam vele. Szépen lassan befutott mindenki - volt, aki szó szerint. A közönséget elnézve felfedeztem általános iskolai némettanárom, Devecsery Lászlót, illetve Haumann Pétert és feleségét is. Hét óra után pár perccel kezdődött az előadás.
Itt kell kitérnem arra a sarkalatos kérdésre, hogy mit keres két huszon-egynéhány éves leányzó az 1966/67-es táncdalfesztivál "újraértékelésén". Az első, és legfontosabb szempont természetesen az volt, hogy megnézhetjük, hogy énekel a két Zoli. Valamint a társulat többi tagja. Emellett én ismertem a dalok nagy részét. Harmadsorban sok jót hallani az előadásról a városban.
A színházi honlapról kiderül, így nem írom le, milyen dalok hangzottak el, azt viszont igen, hogy nagyon tetszett az ötlet, hogy egy-egy korabeli anekdotával, viccel, vagy pusztán az akkori történések felidézésével vezette fel Verebes István és Sztankay Orsolya a dalokat. A számok alatt pedig kivetítőn korabeli felvételeket lehetett figyelemmel kísérni. A fellépők mindannyian zajos sikert arattak produkcióikkal, különösen az első két-három dal után, mikor már mind a zsűri, mind a közönség felengedett. Abból a szempontból is érdekes élmény volt az előadás, hogy megfigyelhettük, kik a társulatból a közönségkedvencek - persze a "felmérés" nem reprezentatív, mivel az átlagéletkor kb. 55 év volt, de tekintettel arra, hogy éppen most hallottam, hogy a Direktor Úr nem elégedett a színházba járó fiatalok számával, annyira nem meglepő. Tehát, a kedvencek: Szabó Tibor egyértelműen, Kiss Mari és Kálmánchelyi Zoli - vele egy hete éppen együtt utaztam haza. Németh Juditnál nem igazán tudtam eldönteni, hogy személyének, vagy az előadásának szól a taps, merthogy utóbbi fergeteges volt - meg is nyerte az "újraértékelt" fesztivált.
Ami újdonság volt, hogy a felújítás miatt a Hemo helyett az MMIK-ban volt az előadás - ez viszont negatívumként maradt meg bennünk: kicsi a hely a nézőtéren, kemények a székek, és a színpad is kisebb, ami a fellépőknek is nemegyszer gondot okozott. Viszont, hogy jót is írjak,nagyobb a nézőtér, két ruhatár van, és olcsóbb a büfé, mint a Hemóban.
Zolival az előadás után is találkoztunk, gratuláltunk is neki, nagyszerűen adta elő mindkét dalt, bár az elsőnél a közönség még nagyon punnyadt, nem volt vevő a lendületére. Bezzeg a másodiknál! Majdnem meg is nyerte a rögtönzött döntőt. Summa summarum, remek este volt, még mindig dúdolgatom a Nem leszek a játékszered-et....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése