A délelőtti rohangálás (esőkabát, lámpa, vonatjegy, stb.) után fél kettő körül elindultam a vonatra. Persze, hogy nem ment simán a dolog: nem záródott a középső kocsi ajtaja, így öt perc késéssel indultunk. Egyszer-kétszer jártam már erre, általánosban, mikor még sokat kirándultunk, aztán osztálykirándulásra menet Pécs felé, és a balatoni táborból is erre jöttünk haza pár éve. Simán el is jutottunk Zalaszentivánig, ott dekkoltunk közel negyed órát, majd elindultunk "visszafelé", szerencsére a következő állomás már Zalaegerszeg volt, mert kezdtem kicsit ideges lenni - egyedül egy vonaton, sok csomaggal, ismeretlen helyen és gőzöm sincs, merre megy a vonat. Ez az állapot tartott nagyjából két percig, míg egy alapos gondolati hátsófélen billentést nem utaltam ki magamnak, hogy de gyáva vagyok. Onnantól nem volt ilyen gond. Tehát beértünk Egerszegre, leszálltam, és a pénztárban megkérdeztem, melyik lesz a (sok egyforma Piroska közül) a zalalövői vonat, mire a nő közölte, hogy nem tudja, de majd arra szálljak, amire Hodos van írva. Ehh, hát köszi. Amúgy ki volt írva, hogy 2. vágány, és tényleg onnan ment - miután Rédicsről bejött. Akkor állt neki esni, amikor felszálltam. A kalauztól kérdeztem, hogy hányadik megálló lesz Zalalövő, mire közölte, hogy a nyolcadik. Néztem rá, hogy ne már, az egész út összesen 36 perc - persze igaza lett, csak épp nem gondoltam, hogy 5 km-en három falu van... pozitívum viszont, hogy kiépített bicikliút van Zalalövőig. Leszállás után a kocsira lecuccoltam, aztán felpattantam a biciklire, és irány Hegyhátszentjakab. A nyolc km-es utat nagyjából húsz perc alatt tettem meg, de elkapott az eső, így egy motel teteje alá álltam be, amíg nem jön a kocsi. Az eső elállt, én meg megkérdeztem, merre van a kemping, mire közölték, hogy az a szomszéd telek. Még egy kis útbaigazítás a portán, és megtaláltam a többieket - és a kocsi még mindig sehol. Vacsorára spagetti volt, aztán lementünk a faluba, megnézni egy cipészkiállítást (Suszteráj - Mesélő cipellők volt a címe, Török Károly, és felesége, Mariann rendezték), és bár nem a Nemzeti Múzeum, de szívve-lélekkel lett bemutatva,úgyhogy nagyon tetszett - mindent ki lehetett próbálni, volt mesesarok, ahol meghallgattuk a kiállítás történetét, és lehetett ötleteket is adni, hogy mivel bővítenénk. Aztán irány a kocsma, meccsnézés, Uruguay-Hollandia, 2-3. Hazatekerés sötétben, világítás elvétve, de azért mindenki hazaért.
2. nap (július 7.)
A reggeli pakolás után elindultunk Pankaszra, ahol megnéztük a haranglábat, innen Velemérre mentünk, ahol az árpádkori templomot, ami egy elég meredek domb tetején volt, így ezt a szakaszt, el is kereszteltük alpesi túrának. A templomról ITT található egy érdekes videó. Előtte áthaladtunk Nagyrákoson, ahol a 2001-ben felépített, nívódíjas völgyhíd található. Innen egy erdei úton jutottunk át Kerkáskápolnára, a biciklimnek nagyon tetszett ez a szakasz, csak úgy suhant.Útba ejtettük még Magyarföldet és Szentgyörgyvölgyet, ami neve ellenére dombtetőn fekszik. A veleméri templom tényleg kicsi, viszont nagyobb annál, amire számítottam, és a freskók állapota nem túl jó, a déli falon már csak Szent Erzsébet látszik. Innen Magyarszombatfára tekertünk át, Papp Vilmos fazekasmestert látogattuk meg, aki nagy szeretettel fogadott minket, bármiről kérdezhettünk, mindent megmutatott, a régi edényektől - az 1800-as években készült darab is található köztük - az agyag lelőhelyétől annak feldolgozásán át a jövőbeli tervekig. Megismerhettük a csapatás és a kifogatolás eljárását, láthattunk kuglófformák születését, és ki is lehetett próbálni mindezt. Viszonylag sokáig időztünk itt, csak késő délután álltunk tovább, hogy elfoglaljuk szálláshelyünket Bajánsenyén, ahol az iskolában aludtunk. Mókás volt az ebédlő kövén főzni és a tormateremben aludni. Itt is néztünk meccset, Spanyolország-Németország 1-0.
3. nap (július 8.)
Reggel bolt, reggelikészítés - a kalács nagyon finom volt, a fiúk aktív közreműködésének hála két üveg lekvár is elfogyott hozzá. Összepakolás kicsit döcögősen, majd irány a szomszédban Hodos - templomnézés a helyiek tanácsára, csak azt felejtették el megemlíteni, kinél kell(ett volna) kopogni a kulcsért... innen tovább Kapornakra, ahol egy néprajzi gyűjteményt néztünk meg, mezőgazdasági és háztartási eszközök, pálinkafőzde, tájház, mindennapi élet bemutatása. Kulcsos rendszer van itt is, mint az Őrségben számos más helyen - a szemközti, vagy szomszédos házban lakik általában a kulcs. Vissza Hodosa, dombmászás, már éppen feladnánk, hogy megtaláljuk segítség nélkül a Szalafőre vezető utat, mikor feltűnik a tábla. Erdei út vezet át, a biciklim megint imádta - ahogy kiértünk a betonra, már nem akart annyira menni. Bár egyet kell értsek vele, az erdei út nekem is nagyon tetszett. Pityerszeren álltunk meg, ebéd, amit csomagoltunk, majd a tájházak megtekintése. A vezetőnk hobbitörténész és -néprajzos volt, elég annyi hozzá, hogy másfél óra alatt kb. 15 perc volt az, ami a tájházakról, illetve az Őrségről szólt. Ott is hagytuk kettő körül, átmentünk Templomszerre, ahol a szállás volt - a kultúrház tetőterében; a kocsi is jött hamarosan, lehetett uzsonnázni, ami a lekvárkészlet jelentős megcsappanásával járt. Innen Csörgőszer, takácsmesterség, illetve tökmagolajsajtolás, fafeldolgozás volt a téma nagy vonalakban. Rebi és én elmentünk Kamival vásárolni Őriszentpéterre, már nem mentünk vissza, a pörkölt és dödölle elkészítéséhez kellett némi idő. Vacsora után a többiek elmentek sétálni, én maradtam netezni és naplót írni [amit így utólag nem olyan jó móka bepötyögni] meg olvasni, mivel tehetségesen közelebbi ismeretséget kötöttem az ágy keretével és feldagadt a lábam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése