Tolkien szerint Ithilia
"gyönyörű, napsütötte, noha az állandó harcok nyomait itt-ott már magán viselő vidék."
(A Gyűrűk Ura)

2010. július 5., hétfő

Régésztábor

A tábor két hete volt, de csak most jutottam el addig, hogy írjak is róla valamit.
A kiírás szerint a tábor felső tagozatosoknak szólt, de voltak kisebbek, harmadik-negyedikesek is, összesen 38 gyerek. Kedvenc unokahúgom által táborvezetőnek lettem titulálva, bár inkább segédek voltunk a lányokkal, mint vezetők. A rossz idő ellenére szerintem egész jó programokat hoztunk össze. Hétfőn cudar idő volt, az ismerkedős játék a múzeum előtt azzal zárult negyed óra után, hogy menjünk fel, mert megfagyunk. Aznap agyagozni lehetett - kályhacsempét készítettek - illetve kisnoteszt készíteni.
Kedden Budapestre kirándultunk, gyorsvonattal. A gyerekek ingyen mentek, de cserébe négy és fél órát zötyögtünk, hála a pályafelújításnak. A Déliben nem volt jó a számítógép, így nem tudták kiadni a jegyünket, ezért mind a negyvenketten átmetróztunk jegy nélkül az Astoriára. A gyerekek a Nemzeti Múzeumba mentek, én azonban nem tartottam velük, mivel egyrészt voltam már párszor, másrészt diákkal ingyen bemegyek bármikor. Ehelyett benéztem a tanszékre, ahol aznap délután előadások voltak, megjavítottam a "rossz" projektort, amit nem hitt egy Dincs indián barátja, úgyhogy a vizsgát otthagyva jött át megnézni, hogy tényleg megy. Tettem-vettem még egy kicsit, és a visszafelé jövő csoporthoz csatlakoztam fél egy körül. Astoria-Batthyány tér-Aquincum, némi esővel fűszerezve. A múzeumi foglalkozáson kétfelé vették a csoportot, nagyjából kor szerint, én a nagyobbakkal mentem, mi a gladiátorokkal foglalkoztunk, a kicsit pedig a hétköznapi élettel. Innen vissza a Délibe, kajavásárlás, meg meleg innivaló, aztán fel a vonatra, és irány haza. Hazafelé már nem dolgoztak a Velencei-tónál, így négy óra alatt hazaértünk.
Szerdán a csütörtöki ikervári ásatáslátogatás előkészítéseként Tóth Gábor antropológus tartott előadást, illetve a csoport fele kiment a Romkertbe tanásatására, a másik fele pedig római őrtornyot épített papírból Collapsus Maximus vezetésével. Délután csere. Erről van videó is ITT (a közepe táján kezdődik a riport.)
Pénteken én tartottam délelőtt egy rövid írástörténeti áttekintést, aztán városismereti vetélkedőt játszottunk, majd látogatást tettünk az épülő Iseumban, délután pedig befejezhette mindenki a dolgait, illetve a színdarabról beszélgettünk azokkal, akik szerepelni szerettek volna.
Szombaton a táborzáró a falumúzeumban volt, reggeli métával, ebédre frissen kemencében sült langallóval és és délután előadással, valamint bográcsban készült pörkölttel. Összességében jól sikerült a tábor, bár én időnként jobban élveztem, mint a gyerekek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése