Tolkien szerint Ithilia
"gyönyörű, napsütötte, noha az állandó harcok nyomait itt-ott már magán viselő vidék."
(A Gyűrűk Ura)

2010. december 28., kedd

Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja

Igazából még ünnepek előtt láttam, ezt kaptam barátnőmtől karácsonyra, aminek nagyon örültem, ugyanis ez a kedvenc Narnia-részem.
De talán kezdjük az elején, ugyanis a Narnia Krónikáival való szorosabb kapcsolatom nem olyan eredetű, mint a Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter-sorozat, amely kettővel önszántamból ismerkedtem meg (na jó, utóbbi esetében kis rásegítéssel, de az olyan hatásos volt, hogy azóta se keveredtem ki abból a világból - bár a GYU-ból se, csak a kettő nálam elég élesen elkülönül.).
Tehát Narnia. Egy harmadéves arab irodalomtörténet órán került elő a qaszídák kapcsán C. S. Lewis eposz-felosztását (elsődleges [történelmi eseményeken alapul, és a valóságból merít, a szemtanúk leírásai alapján] és másodlagos eposz [mesterséges eposz, egy elsődleges alapján, a szerző saját interpretációja, reakciója érhető tetten benne]) emlegettük, mikor megkérdezte az oktató, hogy még mit írt C. S. Lewis? Volt köztünk pár angol szakos is, de ők nem tudták, én meg helyből rávágtam, hogy Narnia. (Nem sokkal korábban ment a mozikban Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.) Persze ebből nem következne, hogy el is olvassam, de az órát tartó tanár volt az egyik olyan személy az egyetemen, akinek nagyon sokat köszönhetek, és akire tudásáért és elhivatottságáért felnézek. Mivel nagyon hamar rájöttem, hogy rá érdemes hallgatni, és elolvasni azt, amit ajánl / említ, felkerült a "majd nyáron, ha lesz időm, elolvasom"-listára néhány éve a Narnia Krónikái is, de idén nyárig nem igazán akaródzott elolvasni, helyette a Míg arcunk nem lesz című írását hoztam ki a könyvtárból, és értem igen hamar a végére... Ezen felbuzdulva, mikor egyszer bookline-on rendeltem egy adag könyvet, és éppen akciós volt a Narnia, az egyik, jónak tűnő kötetet is megrendeltem - ez volt A Hajnalvándor útja, de az olvasásig persze nem jutottam el.
Idén nyáron, a szokásos szünet eleji könyvtár-letámadásomon addig sétáltam a polcok között, míg bevillant, hogy a Narniát jó lenne elolvasni. Irány a gyerekkönyvtár, és lepakoltam szépen a teljes polcot. Kicsit furán nézett rám a könyvtáros, hogy most komolyan ennyi mesekönyvet akarok, de azért odaadta. Miután bespájzoltam a teljes sorozatot, neki is álltam elolvasni - a saját példányomat, A Hajnalvándor útját. A Caspian herceget nem láttam a moziban, mondván, hogy ez a GYU-utánzat engem nem érdekel, de aztán megnéztem az egyik videómegosztó portálon, és Cincz Vitéz helyből az első helyre került a mesehősök közt a "Yes. I'm a mouse." szöveggel, amin nagyjából egy hétig kacarásztam. Tehát, nem meglepő módon, a Hajnalvándor útja abszolút nyerő volt számomra, főleg, hogy az Odüsszeiára is hasonlított, amit anno nagyon szerettem. Ezen felbuzdulva estem neki a többi résznek is, és röpke pár nap alatt mindet olvastam. Ami annyira nem tetszett, az talán az utolsó rész volt (A végső ütközet), és a kedvenc a már említett Hajnalvándor útja, és talán a Caspian herceg.
Végül a filmről. Be kell valljam, jobban lekötött, mint egy héttel előtte a HP7/1, bár az is egész gördülékenyre sikeredett, de azért ott volt időm az órámra pislogni, hogy nagyjából mennyi van még hátra. A Narnián éppen ellenkezőleg, a cselekmény ismeretében szörnyülködtem, hogy mindjárt vége, pedig még elnézném egy darabig a délceg Caspiant, alias Ben Barnes-t, aki a Dorian Gray-film főszereplője, és én szamár, nem vettem meg a boltban 23-án, mikor láttam. Remélem, holnap még lesz... Tehát Narniát szeretjük, és várjuk a jövő évi újabb részt (Az ezüsttrón készül).

Update (2011. 01. 05.): Volt Dorian Gray, gyorsan le is csaptam rá, bár kicsit furán nézett az éppen ott ácsorgó család, mikor odaviharoztam a polchoz, és szélsebesen eloroztam egy példányt. Heh.
Update2: Tegnap kiderült, hogy Nóri tesója, aki Londonban lakik, találkozott Ben Barnes-szal, és még közös képük is van! More info Orsi blogján.

2010. december 19., vasárnap

A fizikusok

Voltunk ma a fiúkkal a József Attila Színházban Dürrenmatt A fizikusok című darabján. A stúdióban tartott előadás a "mozgásszínház" kategóriába sorolható, ennek ellenére érdekes volt. (A kevésbé érdekesről ld. Töviskorona című bejegyzést.) A darab tartalmát előre elolvastam, így nem lepődtem meg a történteken és a fordulatokon. Ellenben az előadás egy-két jelenetén - a harmadik gyilkosság és a halott nővérek emlékére mondott pohárköszöntő - csak pislogtam, nem igazán értettem, miért így adták elő, különösen az utóbbit. Ezt leszámítva jó volt a darab, tetszett, hogy kevés kellékkel dolgoztak, amit sokoldalúan használtak fel. Ami különösen érdekes volt, az a fordított szereposztás: a fizikusokat lányok alakították, míg az ápolónőket fiúk (ugyanígy Möbius feleségét és annak új férjét is). Szép kis társadalomkritika és a kor szatírája is egyben. Bővebb ismertető ITT.
Színház után beültünk forralt borozni a fiúkkal, illetve Esztivel, aki eljött az egyik szakirányos társunk helyett. Nem egyszerű nyitva tartó helyet találni vasárnap este Pesten. Mikor sikerült végre fellelni egyet a Kálvinon, jót beszélgettünk, csak nem volt kaja, így áthelyeztük székhelyünket egy étterembe, ahol még kilencig elbeszélgettünk.

2010. december 6., hétfő

Kentridge és Beerenpunsch

Az úgy volt...

... hogy Eszti rászedett, hogy menjünk ki Bécsbe két napra. Engem meg nem nagyon kell győzködni, ugye, ha kirándulásról van szó. Főleg akkor nem, ha Bécsbe invitálnak. Online foglaltunk szállást, vettünk pénteken vonatjegyet, úgyhogy hétfő reggel irány a császárváros.
Kalandjaink ott kezdődtek, hogy Eszti reggel lekéste a vonatot. Szerencsére a kirándulójegy minden járatra jó, úgyhogy jött a következővel. Én meg addig kicsit körbenéztem a Mariahilfer Strassén, és nagyon büszke voltam magamra, hogy csak egy kávét és egy naptárt vettem azalatt a másfél óra alatt, amíg a következő vonat kiért. Ha már vonat: természetesen railjettel mentünk, és még mindig találok rajta újdonságot... most éppen azt sikerült felfedeznem, hogy minden ülésnél van konnektor a laptopnak. De tényleg mindegyiknél. Visszatérve Esztire, a Westbahnhofon sikeresen találkoztunk délben, majd irány az Albertina. Tervbe csak egy Picasso-kiállítás volt véve, de ugyanekkor és ugyanott, egyazon jegyért megtekinthető volt a  Michalangelo- és a William Kentridge-kiállítás is. Az első nem igazán ragadott meg, valamint kicsit idegesített a nagyszámú női akt. A Kentridge-kiállítás érdekes volt, főleg az animációk tetszettek, illetve a fekete-fehér színvilág, ami ennek ellenére roppant kifejező volt. Ha már ott voltunk, megnéztük a dísztermeket is, ami 21, egymásba nyíló helyiséget jelent. Minden szoba más-más színvilágú, berendezésű - az egyikben még karácsonyfa is volt! Roppant büszke voltam magamra, hogy festményről is felismertem a bécsi épületeket. Mellékesen nem egy neves festő alkotása lóg a szobák falain, mint például Dürer Mezei nyúlja. A középső, férfi- és női termeket elválasztó díszteremben a múzsák és Apolló szobrai állnak, némi velencei csillárok által megvilágítva. Ezek után az alagsori Michalangelo-kiállításra már nem sok energiánk maradt, bár örömmel konstatáltam, hogy itt a női aktok helyett a férfitestről készült tanulmányok dominálnak. Csak éppen a hatvanhatodik után már annyira nem érdekes.
Albertina után irány a szállás, lepakolni. Favoritenben volt a hostel, és meglepően kényelmes szobát kaptunk, kényelmes, pihe-puha ágyakkal, voltak fogasok, sőt, a fürdőben még egyesével csomagolt fogmosó poharak is. A vörös-fehér színvilág kellemesen feldobta a kinti fehérséget, ahogy a falakon lógó virágokat ábrázoló képek is. De, hogy ne csak jót írjak, a világítás kicsit gyér volt, jól jött volna még egy olvasólámpa, és egy kis hűtő sem lett volna ártalmas.
Favoritenstrasse

Raaber-Bahn-Gasse
Lepakolás után irány a bolt a sarkon, csoki minden mennyiségben és némi vacsora. Evés után pedig mi más, mint a kivilágított adventi vásár, mert este már nincsenek olyan sokan, lehet nézelődni nyugodtan. Kipróbáltam a Beerenpunschot, és igen elégedett voltam vele, különösen a hozzáadott gyümölcsök mennyisége tekintetében. A Rathausplatzról besétáltunk a Herrengassén és a Grabenen át a Stephansdomig - még mindig, reménytelenül imádom az adventi díszbe öltözött belvárost este, mikor már nem a tömeg határozza meg az utcaképet, hanem  az utcánként változó díszek - az abszolút kedvenc  továbbra is a Kohlmarkt és Wallnerstrasse.
Herrengasse
Kedden reggel megállapítottuk, hogy: 1. esett a hó, ezért 2. igen csak hideg van, és így 3. mi lenne, ha tömegközlekedéses városnézést tartanánk, mivel azon fűtenek. 10-kor el kellett hagyni a szállást, első utunk a Westbahnhof csomagmegőrzőjéhez vezetett, ahol 2 euróért remek kis helye volt a két nagy, csokival (is) tömött táskának. Felcsapva idegenvezetőnek, megmutattam Esztinek pár kedvenc ezt-azt a városban. Kezdtük a kedvenc metróvonallal, amelyik mentén laktam, az U6-szel, ami ugye jó darabon a felszínen megy. Teljes sikere volt :) 
U6
Először Spittelaunál tettünk kitérőt, megnéztük a Hundertwasser tervezte hőerőművet, jó alaposan, több oldalról is. 
Hőerőmű
távhő
Aztán továbbmetróztunk egészen Neue Donau-ig, hogy felfedezzük a mecsetet. Ez is elég kalandosra sikerült, ugyanis nem találtunk járdát - mint utóbb kiderült, az autóút volt egyben a járda is -, de elbukdácsoltunk a mecsetig a hóban, bár be nem mentünk.

DonauCity

Iszlám Centrum
 Innen átbuszoztunk másik kedvenc pontomra a városban, az ENSZ-városhoz. A felhőkarcolók közt iszonyat hideg volt, úgyhogy itt csak pár fénykép készítése erejéig maradtunk, és a Donauinsel felkereséséről is lemondtunk.
Tech-Gate Vienna
Andromeda-Tower
Hochhaus Neue Donau
A Schwedenplatzon beültünk egy kávéra melegedni, majd a Ruprechtskirche - Judengasse - Hoher Markt - Rotenturmstrassén át a Grabenre sétáltunk, ahol bevetettük magunkat az egyik könyvesboltba, és alaposan szétnéztünk, minek köszönhetően Eszti gazdagabb lett két arab nyelvkönyvvel. 

Ankeruhr
Fa a Judengassén
Az új hajókikötő a Schwedenplatzon

Ruprechtskirche
Innen a Schottentorhoz mentünk, a másik kedvenc könyvesboltomba, majd villamosoztunk egy kicsit a Parlamentig, ahol az én bosszantásomra feltűnt egy Vámpírok bálja-matricás villamos. 
Tanz der Vampire-Strassenbahn
Parlament
 Ez akkora sokkot okozott, hogy azonnali punsch-kezelésre szorultam - nem mellesleg kockára fagytunk már - a Maria-Theresien-Platzon, ezúttal körtésre.
Közös megegyezéssel a Néprajzi Múzeumot railjetre cseréltük, és némi vásári nézelődés után visszaindultunk a vasútállomásra, hogy a csomagjainkat összeszedve hazamenjünk. Búcsúzóul még a Südbahnohofon folyó építkezésnél megcsodáltunk egy, a munkások által állított picike karácsonyfát a sok vasbeton elem közt. :)