BTM, Aranymúzeum

Végülis csak azt a bejegyzést felejtettem el majdnem, amiért egyáltalán beléptem...

Szóval BTM. Ami Budapesti Történeti Múzeum szeretne lenni, és a Várban található. Mivel csoporttal mentem, nem kószálhattam el, így kénytelen voltam beérni a "Budapest - Fény és árnyék I." kiállítással, azzal is visszafelé... meg egy múzeumpedagógiai foglalkozással a második világháború utáni időszak tárgyairól. Ami azért volt külön vicces - leszámítva azt, hogy egy lepel alól kellett olyan tárgyakat kihúzni, mint kosár, turistapohár meg  úti kávéfőző -, mert a csoport egy része még nem volt nyolcadikos se... Egyszóval ez nem volt valami kellemes élmény. Innen lesétáltunk a Lánchídon át a Deák térre, onnan meg kisföldalattival a Bajza utcáig utaztunk.

A másik tervezett program a Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum volt. Nos, ez kárpótolt az előzőért, egyszerűen lenyűgöző a kiállítás. Megmelengette kicsi szívemet, hogy Magyarországon látni lehet ilyet. Az idegenvezetés nem volt unalmas, sem túl részletes, inkább lényegre törő és érdekes, bár egy kicsit szájbarágós propagandaszöveg  (Zelnik úr így, Zelnik úr úgy), de ha figyelembe vesszük, hogy 1. tényleg az övé a múzeum, 2. Magyarországon  van a kiállítás; nos, akkor érthető annak a hangsúlyozása, hogy kinek is köszönhető mindez. Egyébként a kiállítás nem a méreteivel hódít (egy villában található - bővebb infók ITT), hanem a benne kiállított tárgyakkal. A Buddha-fal például igen ötletes, meg a tengerbe veszett hajók rakományát bemutató fal is. Azt is be kell vallanom töredelmesen, hogy volt olyan kultúra (Tyam), amiről még csak nem is hallottam - bár becsületemre legyen mondva, Délkelet-Ázsia nem a leghangsúlyosabban oktatott régió az iskolákban.

A múzeumhoz teaház is tartozik: csodálatos színek, illatok, növények, és meglepően baráti árú teák. A villa kertje is szépen ki lett alakítva, nyáron egy kis vízesés csobog benne, amit a teázó vendégei a teraszon ülve csodálhatnak. Egyszóval tessék menni, megnézni a múzeumot, nagyon érdekes!

Ferenczy-kiállítás

Ezen még tavaly decemberben voltam, de még most is látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Az impresszionista festészet nem volt nagy kedvencem, ezért gondoltam, megnézek egy magyar ilyen kiállítást, hátha megváltozik a véleményem. Nos, ez többé-kevésbé sikeres is volt, ugyanis már nem tiltakozom annyira, mint korábban. A kiállítás egyetlen nagy hibája az volt, hogy a festmények rémesen voltak megvilágítva, tükröződött rajtuk a fény, így sok képet nem lehetett élvezni, mivel egyszerűen nem volt olyan szög, ahonnan ne takart volna ki egy részt a villany. Egyébként jól összeállított kiállítás, megfelelő terjedelmű leírásokkal, életúttal. A legötletesebbnek amúgy a keresett képek falát tartom, ahol fel vannak sorolva azok a Ferenczy-művek, amelyek elvesztek az idők során. A kiállítás másik tanulsága, hogy továbbra sem szeretem a portrékat és a csendéletet. A kiállításról bővebb infók ITT.

Színház

Színházban is voltam, csak erről is elmaradtak a beszámolók, úgyhogy ez a bejegyzés rövid lesz.

A vágy villamosát a Kamaraszínházban láttam, remek szereposztásban. Nem egy vidám darab, a vége felé már komolyan frusztráló volt, különösen  Blance kifakadásai. A közönségnek mindenesetre tetszett, tapsviharral zárult az előadás. Bővebb infók ITT.

Legutóbb pedig az Augusztus Oklahomában című komédiát láttam a Vígszínházban. Bevallom, ez jobban tetszett, mint a fentebb említett darab. Az inkább tragikus volt, ez meg tragikomikus. Néhol nagyon beletalált a szerző a dolgokba, mintha csak ma írta volna. Az egyik szünetben hallottam egy nénit, aki éppen azt ecsetelte, hogy milyen találó is a darab, de ennyi tragédia, botlás azért egy családban nem esik meg. Pedig dehogynem! Másról sem szólnak a hírek, mind hogy ki milyen kilátástalan helyzetből próbált meg menekülni. Nekem pont az tetszett a darabban, hogy olyan igazi volt. Jó, talán ennyi minden valóban nincs jelen egy családban, de a bajok rendszerint nem járnak egyedül. A darabról bővebb infók ITT.

Szlovénia, Graz

Nagyon el vagyok maradva a beszámolókkal, de igyekszem felidézni, merre is jártam ősz óta.

Október végén Pável Ágoston születésének 125. évfordulója alkalmából jártunk Szlovéniában és Ausztriában azokon a helyeken, amelyek Pável életének fontos állomásai voltak.

Először Cankován (Vashidegkút) álltunk meg, ahol a település polgármestere köszöntött minket, és a csoportot meghívta egy kis helyi finomságokból álló reggelire. Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem a kedvességen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen szívélyesen fogadnak minket. Miután megkoszorúztuk Pável Ágoston szobrát és megnéztük a szülőházát, elköszöntünk vendéglátóinktól, és továbbutaztunk Ausztriába, Laafeldbe (ami egyébként a szomszédos település). Itt felkerestük a Pável-házat, ami ma múzeumként és közösségi házként is funkcionál.

Ezt követően érkeztünk meg fő úti célunkhoz, Grazba. Itt egy szép kis sétát tettünk a belvárosban és a Schlossbergen - végre kipróbálhattam a siklót! Ami amúgy nem volt annyira érdekes, mint gondoltam, de mindegy. Az útért köszönet a Szlovén Kisebbségi Önkormányzatnak!