Augusztus 3. és 11. között tartják idén Szombathelyen a Savaria Régi Zene Műhely kurzusait. A koncertek nyilvánosak, így hát gondoltam, elmehetnénk az egyikre. Mivel a nyitóestre nem volt kedvem kiöltözni, így maradt a szombati tanári koncert a ferences templomban.
A műértőktől előre is elnézést, nem értek a zenéhez!
Este nyolckor kezdődött, és legnagyobb meglepetésemre nagyon sok érdeklődő volt, szinte tele volt a templom. A kurzus oktatói (számomra) kevésbé ismert szerzőktől reneszánsz és barokk darabokat adtak elő. Közreműködött még a "...canticum novum" énekegyüttes is, három dal erejéig. Az előadott darabok közül közül M. Marais: Tombeau po'. Mr. de Sainte Colombe című szerzeménye tetszett a legjobban, amit csemballón (Papp Rita) és gambán (barokk cselló; Kallai Nóra) adtak elő. Volt egy duett is két furulyán, az nem igazán jött be, ráadásul az egyik furulyával gondok is voltak, az előadó küzdött rendesen, hogy meg tudja szólaltatni úgy, ahogy szeretné. A záró darab, G. Ph. Telemann h-moll párizsi quartettje szintén nagyon élvezetes, lendületes volt. A zenészek közül Kalló Zsolt hegedűművész volt az, akin látszott, hogy igazán élvezi, amit csinál, nem görcsölt rá, mint némely másik előadó, hanem magabiztosan, mosolyogva játszott. Köszönjük az élményt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése