Horvátország

Október végén jártunk Horvátországban.

Utunk elején megállapítottuk, hogy az idő nem igazán kegyes hozzánk, mert meglehetősen hideg volt, és esett. Ez így is maradt nagyjából.

Első állomásunk Csáktornya volt, ahol a Muraközi Múzeumot kerestük fel, ami az egykori Zrínyi-palotában működik. Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, egy rövid bevezető után pedig megtekinthettük a múzeum kiállítását. A modern képzőművészeti alkotások mellett egy történeti kiállítás is megtekinthető, de van egyháztörténeti és néprajzi kiállítás is. A háborúk eléggé megviselték az épületet és a gyűjteményt, jelenleg az EU-csatlakozásra várnak, hogy tőkéhez jussanak a felújítás megkezdéséhez.

A csáktornyai palota udvara

A történeti kiállítás egy szép darabja

Zrínyiek

Innen kis kitérőkkel (értsd: GPS vs kísérő) Varasdra mentünk, ahol szintén egy múzeumot, a Vármúzeumot kerestük fel. A várostörténeti kiállítás gazdag anyagot mutat be, a III. Béla király 1209-ben kiadott oklevelétől a céhek cégérein át porcelánokig. Talán a legkülönlegesebb eleme a kiállításnak az egyes történelmi-művészettörténeti korok bútorait, szobabelsőit bemutató kiállítás, ami a vár egyik szintjét foglalja el. (Persze Ferenc József innen sem hiányozhatott.) A fegyverkiállítás kicsi, ám érdekes. A kőtárat sajnos a zárás miatt nem tudtuk már megnézni, de ezért kárpótolt az időjárás, ugyanis kisütött a nap! Ennek örömére kávéztunk egyet Varasd főterén. A belváros nagyon hangulatos, Sopron-Pécs keveréke.

A varasdi vár udvara

A varasdi vár

Varasdi utcakép

Az első napra már csak egy múzeum, a krapinai Neander-völgyi Ősember Múzeum volt betervezve. Kisebb eltévedések ("Merre menjek, jobbra [zsákutca], előre [GPS mondja] vagy balra [arra el is tud menni a busz]? Mindegy... végeredmény: 1,5 óra késés és plusz kb.. 150 km.) után sötétedéskor meg is érkeztünk. A múzeumba lépve rögtön beültettek minket egy vetítővászon elé, ahol egy húsz perces kisfilmet láthattunk a Neander-völgyiek (képzelt) életéről. Volt itt minden, a sebészi pontosságú medveharapástól a meztelen fürdőzésig. Valamivel be kell vonzani a népet, na. Amúgy maga a kiállítás nem nagy szám, de nagy előnye, hogy interaktív (horvátul és angolul). Egy ilyen nap után többet már úgyse tudtunk volna befogadni, szóval jó volt. A múzeum apropója amúgy, hogy a közelben találtak ősember-maradványokat.

Innen már csak a szállásra érkezés volt hátra, ami cirka két órás csúszással meg is valósult. A szállás nem lett volna rossz, csak 1. alternatívan értelmezték a fűtés fogalmát (vagyis kaptunk még egy plédet) 2. messze volt a belvárostól 3. beázott a tetőablak, úgyhogy reggel nem csak kint volt hó, hanem a szobában is.

A második napot Zágrábban töltöttük, ahol először egy rövid vásárlást követően az Országos Levéltárban hallgattunk meg egy előadást a délszláv háborúról, majd átsétáltunk a Mimara Múzeumba. Nos, ez az a múzeum, ahova ha még egyszer Zágrábban járok, elmegyek repetázni, ugyanis két és fél óra alatt kb. a múzeum kétharmadát láttam. Szép épületben (neoreneszánsz stílusú volt iskola) gazdag gyűjtemény, a modern kor minden vívmányával (a kedvenc a WiFi-s audioguide volt). Természetesen elakadtunk az ókori és a közel-keleti gyűjteményben, a többiben csak érintőlegesen jártunk. Éppen látható volt még az Adriából kiemelt, atlétát ábrázoló bronzszobor (Apoxyomenos), ami azóta talán már el is költözött a Louvre-ba.

A Mimarából kilépve megállapítottuk, hogy megint esik, így városnézés helyett az Operaház és a virágpiac érintésével elmentünk a székesegyházhoz (Ahol szentségimádás miatt nem lehetett körülnézni), majd a szabadprogramot és a felsővárost az egyre hevesebb eső miatt lefújva burekeztünk egyet. Ami valami mennyei volt, finom, friss, meleg. Mivel mindenki kellően átfagyott, beültünk a buszba, és elindultunk utolsó úticélunk felé.

Országos Levéltár

A levéltár olvasóterme, ahol Hillary Clinton is dolgozott

A székesegyház

Apoxyomenos

Mondanom sem kell, hogy eltévedtünk. (Szitu: kereszteződés, jobbra Marija Bistrica, balra valami más. Merre megyünk? Naná, hogy balra. Plusz hatvan km, és kb. másfél óra). Sötétben értünk fel Marija Bistricára, ami híres zarándokjáró hely, szép kegytemplommal, benne egy sötét színű (leégett a templom) fából készült Madonnával. Az érdeklődők csatlakozhattak a hatkor kezdődő (horvát nyelvű) miséhez, a többiek városnéztek.

Este fél hét körül indultunk haza, némi havazást leszámítva sima utunk volt haza, fél tíz felé otthon is voltunk.