Sziporkák

Ami eszembe jut az elmúlt hónapokból.

Egyik pénteken arab irodalom órán ülünk, a közlekedési lámpánál kigyorsít egy motoros. Tanár beszél, de erre bennreked a mondanivaló, és megállapítja, hogy ő ezt nem érti, hogy ez miért jó. Próbáljuk megmagyarázni, de nem fogékony rá. (Megj.: A bátyja köztudottan nagy motoros.)

Kora tavasszal az egyik szombathelyi turkálóban esett meg az alábbi eset: Válogatunk a plüssök közt fogadott húgommal, felnőttek (khm, én ilyenkor nem annak számítok.) valahol másutt. Húgi talál egy kézre húzható oroszlánbábot, sörényét remekül lehet igazítani, meg is állapítja, hogy "masochistic lion" (aki számára nem tiszta, mi is ez, használja az oldalsó keresőprogramot). Mikor hozzám került, sikerült felfedeznem, hogy élethű oroszlán, és a következő kijelentésre ragadtattam magam egy boltnyi ember előtt: "Jé, ennek van farka!"

Szintén péntek, ugyanez az óra és oktató. Makámák a téma, hasonló műfajt keresünk a világirodalomban. Meg is lesz, a haiku. Tanári közbevetés: "Nem tudok mit kezdeni azzal az információmorzsával, hogy az e...-i polgármester haikukat ír." Nos, mi sem.

Egyik szerdán kint hét ágra süt a Nap, nincs mit olvasnom, az órám meg cirka három óra múlva kezdődik. Fél óra szenvedés után felbattyogok a tanszékre, és bekopogok az egyetlen emberhez, aki a nap bármely szakában bent van, és elé álltam a következő kéréssel: "- Tanár úr, adjon nekem egy KÖNYVET! - Milyet? - Bármit, csak olvasni lehessen." Így kaptam kölcsön egy 1911-es angol könyvet az iszlám világról.

Szintén péntek, még mindig irodalom, apróbb sziporkák: "korlátozottan csapongó", "szavakész", "vegyünk egy filmet, mint a Titanic"... - utóbbinál igencsak randa pillantásokat kapott válaszul, így próbálta menteni a helyzetet, hogy az nem valami jó film, de ezt már le nem mossa magáról...