Múmiák testközelben

Ma a Szépművészeti Múzeumban jártam a Múmiák testközelben című kiállításon. Maga a kiállítás nem túl nagy, egy terem, plusz 3D-s filmvetítés, de nagyon érdekes. A National Geographic egy korábbi számában volt egy cikk a Budapest Múmia Projektről, de élőben azért jobb volt. Négy múmia van kiállítva, mindegyik mellett részletes leírások a múmiáról, illetve a hozzá kapcsolódó vizsgálati módszerekről. Emellett használati / temetkezési tárgyak is bemutatásra kerülnek, mint varázseszközök (varázsbot) vagy kanopuszedények A kiállítás nekünk különösen érdekes volt, hiszen az egyik múmia az ún. "szombathelyi múmia", ami 1951-ben  a Savaria Múzeumból került át mai helyére. A többiek elmentek még a mezőgazdasági múzeumba is, de oda már nem mentem.

Lange Nacht der Museen 2011

Idén negyedszer mentünk csoportosan az osztrák múzeumok éjszakájára, tehát meglehetősen rutinosak voltunk már a szervezésben is. Hatvanketten mentünk, ebből ötvenhatan közösen. Mókás volt. Idén kihasználva, hogy a jegyek a tömegközlekedésre is érvényesek, villamosoztunk.

Megérkezés, jegyvásárlás, majd a kérdés, hogy mi legyen hatig, amikor kezdődik a rendezvény. Jeleztem, hogy első állomásunk, a Josephinum valószínűleg nyitva van, és nincs is a Heldenplatz-tól messze, mi lenne, ha elsétálnánk, úgyis szép az idő. Így is lett, a Burggarten-en és a Ringen át elmentünk a Schottentor-ig, ott felültünk a villamosra, majd leszálltunk a múzeumnál. Nem kis élmény volt az orvostörténeti múzeum, már az eszközkiállítás is tetszett, hát még a 18. századi firenzei viasz anatómiai modellek! Volt belőlük vagy tíz teremnyi. Az utolsónál elment a kedvem a gyerekvállalástól, ugyanis ott a különböző nem jó fekvésű babákat mutatták be.

Innen az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) kiállításához indultunk tovább, gyalog, mivel közel volt. Ez azért került be a programba, mivel itt lehetett egy 12,5 kg-os aranytömböt megemelni. Mondanom sem kell, nagy sikere volt. A pénztörténeti kiállítás is érdekes volt, a lüdiai aranypénztől a magyar kincstárjegyig igen széles volt a paletta. Lehetett játszani is, csokieuróért. Nyolc körül végeztünk, villamosra ültünk, és a belváros másik felére mentünk, a Zene Házába. Ez egy új, 2001-ben nyílt interaktív kiállítás a zenéről és a hangokról. Öt szinten rengeteg élmény várja a látogatókat. Helyből befészkeltem magam a moziterembe, ahol az újévi koncertből lehetett részleteket nézni. Miután kellően kipihentem magam, mentem el felfedezni az épületet. A tömeg miatt nem sok mindent tudtam kipróbálni, de igen érdekes dolgok vannak. Az abszolút kedvenc az a terem volt, ahol a Bécsi Filharmonikusokat lehet vezényelni. Karmesterpálcával, videón. Nekem ennyi zene éppen elég is volt, úgyhogy a megadott idő előtt háromnegyed órával kimentem a gyülekezési pontra. Szerencsére nem csak én voltam már kint, így két lánnyal elmentünk sétálni egyet a Kärtnerstrassé-ra, amíg a többiek végeztek. Sikerült találnom egy nagyon hangulatos kis macskaköves utcát kiülős éttermekkel (Annagasse). Mire visszaértünk, a többiek is végeztek, így egy rövid tanácskozás után a Dommuseum felé vettük az irányt. Itt Dante Isteni színjátékához készült illusztrációk voltak kiállítva, ami nem igazán tetszett, mivel nekem már túl modernek voltak. A múzeum dolgozói szendviccsel és üdítővel várták a látogatókat, amit kissé már megviselt csapatunk ki is használt. Az állandó kiállítás egyházművészeti tárgyakból (oltárképek és szentek szobrai főként) álltak, de itt található Rudolf herceg portréja is, valamint két szíriai üvegedény is. Éjféltájt végeztünk, úgyhogy indulhattunk is a buszhoz, ami a Maria-Theresien-Platz-nál várt minket. Kissé fáradtan, de elégedetten tértünk haza.

Kutatók Éjszakája 2011

Figyelem! 18+ 

Naturalisztikus leírása következik az élettelen emberi testnek, ha ez zavar, ne olvass tovább!

Wien

Gondolom, nem túl meglepő... ez is júliusi kirándulás volt, ezúttal egyedül, némi könyvtárazással egybekötve. Ja igen, Bécsben az egyetemi könyvtárak egész nyáron nyitva vannak. És nyilvánosak, tehát egyetlen eurócentembe sem került, hogy három napig ott olvasgassak. Az időjárás nem volt kegyes hozzám, olyan 16-18 fok volt és esett.

Az olvasáson kívül sem unatkoztam, találkoztam egyik kint dolgozó barátnőmmel, akivel a bécsi kávéházak terén tettünk újabb felfedezéseket (a Mariahilferen találtunk egy nagyon finom fagyikat áruló cukrászdát). Jártunk a Donauinselen, meg a belvárosban is, de ott nem olyan jó dolog sétálgatni, mert nagy a tömeg. Amikor barátnőm nem ért rá, akkor is feltaláltam magam, elmentem a kedvenc könyvesboltomba -aminek köszönhetően a táskám kétszer olyan nehéz lett, mint kifelé menet... Voltam a néprajzi múzeumban is, már ami nyitva volt belőle, de ezt kompenzálta a pénztáros, aki nagyon rendes volt: összehozott nekem egy diákjegyet, és a végén magyarul adta oda ("Tessék!").

Azonban nem ez okozta a fültől fülig vigyoromat a kinti tartózkodás vége felé, hanem a filmfesztivál. Történt ugyanis, hogy a harmadik napon éppen a Rathausplatz felé sétáltam haza késő délután, és látom ám, hogy megint van valami, minden tele van sátorral és igen nagy a nyüzsgés. Gondoltam megnézem, mi az. Kiderült, hogy zenei estek vannak, hol koncertfelvételeket, hol zenés filmeket vetítenek egész hónapban minden este. Már éppen mentem volna haza, amikor látom, hogy az egyik mobilszolgáltató standjánál lehet szerencsekereket forgatni. Veszteni valóm nincs alapon beálltam a sorba. Kétféle körcikk volt: az egyik gumicukrot ért, a másik meg gumicukrot és nyakbaakasztót. Valamint volt a fődíj. Természetesen mit pörgettem ki? Igen, azt. A fődíjat. Nagyon utáltak szerintem a mögöttem állók, mivel a fődíj nem más volt, mint az aktuális esti előadásra két jegy, de nem akárhova, hanem a páholyba. Plusz egy üveg bor. Gondban voltam, hogy kit vigyek, de szerencsére lett társam, így elmentünk este, és megnéztük Verdi Rigoletto-ját, Placido Domingo szereplésével. Nagyon élveztem, igazán magával ragadó volt. Az meg külön tetszett, hogy ott ülök egy páholyban és finom bort kortyolgatok közben, ingyen és bérmentve, egy világvárosban, ahol mindig történik valami kellemes velem. Ich bin völlig verliebt mit Wien.

Burjánzó zöld

Donauinsel

Strudlhof-lépcső

Strudlhofgasse

Neue Burg, néprajzi múzeum

Belvárosi utcakép

Az ismeretlen művész

The Morning Line

Hohstahlbrunnen

Plitvicei tavak

Sok beszámolóval elmaradtam, úgyhogy rövid összefoglalók következnek.

Júliusban egy szombati napon Horvátországba kirándultunk, a plitvicei tavakhoz. Mivel szombaton mentünk, ami a turnusváltás napja a tengerparton, a négyórásra tervezett útból olyan hat és fél lett... Dél után értünk a nemzeti parkhoz, amikor is már mindenki tűkön ülve várta az attrakciót, meg azt is, hogy végre felállhasson.

Nos, megérte a várakozás, a tavak meseszépek. Türkizkék víz, napsütés, zöldellő növények, hegyek. Minden nagyon szervezett, igényes. A táblák minimum kétnyelvűek, de volt hatnyelvű is a fontosabb helyeken, azokon magyar felirat is volt. A büfében a bácsi legalább négy nyelven tudott (a horvát mellett hallottam oroszt, angolt és németet is, amíg a sorban álltam). Kozjak-on (ez a legnagyobb tó) elektromos hajók járnak, a kikötőktől pedig panorámabuszokkal is tovább lehet menni, ha valaki elfáradt. Egyszóval minden nagyon szervezett és gyönyörű. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nyáron hihetetlenül sok a látogató, akik a világ minden tájáról jönnek.

Egyébként átbuszoztunk nagyjából fél Horvátországon, mert a tavak a bosnyák határhoz közel találhatók. A háború nyomai még sokfelé látszanak, például nem sokkal Plitvice előtt egy kisebb városban volt olyan ház az út mellett, amin még mindig láthatók a golyónyomok. Károlyváros nem túl szép hely, ellenben Zágrábot szívesen megnézném közelebbről.