Sok beszámolóval elmaradtam, úgyhogy rövid összefoglalók következnek.
Júliusban egy szombati napon Horvátországba kirándultunk, a plitvicei tavakhoz. Mivel szombaton mentünk, ami a turnusváltás napja a tengerparton, a négyórásra tervezett útból olyan hat és fél lett... Dél után értünk a nemzeti parkhoz, amikor is már mindenki tűkön ülve várta az attrakciót, meg azt is, hogy végre felállhasson.
Nos, megérte a várakozás, a tavak meseszépek. Türkizkék víz, napsütés, zöldellő növények, hegyek. Minden nagyon szervezett, igényes. A táblák minimum kétnyelvűek, de volt hatnyelvű is a fontosabb helyeken, azokon magyar felirat is volt. A büfében a bácsi legalább négy nyelven tudott (a horvát mellett hallottam oroszt, angolt és németet is, amíg a sorban álltam). Kozjak-on (ez a legnagyobb tó) elektromos hajók járnak, a kikötőktől pedig panorámabuszokkal is tovább lehet menni, ha valaki elfáradt. Egyszóval minden nagyon szervezett és gyönyörű. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nyáron hihetetlenül sok a látogató, akik a világ minden tájáról jönnek.
Egyébként átbuszoztunk nagyjából fél Horvátországon, mert a tavak a bosnyák határhoz közel találhatók. A háború nyomai még sokfelé látszanak, például nem sokkal Plitvice előtt egy kisebb városban volt olyan ház az út mellett, amin még mindig láthatók a golyónyomok. Károlyváros nem túl szép hely, ellenben Zágrábot szívesen megnézném közelebbről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése