6. nap
Nagyváradon a korai kelés ellenére reggeli csak háromnegyed nyolc magasságában volt, pedig már hétkor talpon volt mindenki. Ráadásul úgy kellett mindent összekoldulni, mert mi nyolcra mentünk le, mivel este azt mondták. Így is hamar végeztünk, amíg a többiek pakoltak, mi ettünk. Kicsit előbb indultunk a tervezettnél, megnéztük a városközpontot, ahol este már jártunk, valamint Szacsvay Imre és Ady szobrát. A lányokkal jártunk az előző este nagy derültséget okozó tejbárban is. Meglepetésként feltűntek váradi ismerőseink, hogy megbeszéljék a nyár további közös programjait. Miután a szabadprogramról előkerült mindenki, elindultunk utolsó úticélunk felé, Nagyszalontára, hogy felkeressük a Csonka-toronyban található Arany János Emlékmúzeumot. Szalontára dél körül értünk, ami azért volt szerencsés, mivel így meghallgathattuk a templomtoronyból harangszó helyett hangzó Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt, majd az ortodox templom játszott egy ismert román éneket. A békesség kedvéért a magyar egész előtt öt perccel hangzik fel, a román pedig egészkor.
A település központi parkjában a templom körül a helyi hírességek panteonja is megtalálható, de azért Arany az abszolút kedvenc. A tér másik végén található a torony, benne a múzeummal. A múzeum vezetője és egyben az idegenvezető kicsit bolondos volt, maga a múzeum érdekes, csak sajnos kevés idő volt rá.
Innen már hazafelé vettük az irányt, a határ után Kondoroson, a csárdánál álltunk meg, ahol mennyei babgulyást ettünk – nem hiába nevezetes hely. Pestig meglehetősen egyhangú volt az út, Kecskeméttől esett, majd Szigetszentmiklósnál, ahol kitettek minket, már sütött a Nap.
|
Csonka-torony, Nagyszalonta |
|
Körös, Nagyvárad |
|
Szacsvay-szobor, Nagyvárad |
|
Nagyvárad |
|
Városháza, Nagyvárad |
|
Nem, nem Bécsben, hanem Váradon suhan a bimbimbim-villamos |
|
"Holdas" templom, Nagyvárad |
|
Arany János szobra, Nagyszalonta |
|
Kossuth-szobor, Nagyszalonta |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése