Memories of Ithilia: Erdély - Farkaslaka, Korond, Gyergyószentmiklós, Gyilkos-tó, Békás-szoros

4. nap

Reggel a csoport nagy része, akinek nem volt elég a tegnapi, elment kilencre a mellettünk lévő templomba pünkösdvasárnapi misére. Mi aludni terveztünk, de csak terveztünk. A szomszéd kakasok szerintem fel voltak húzva hajnali négyre, mert minden reggel pont akkor rázendítettek. Háromnegyed kilencig "csakazértis” fetrengtem az ágyban, majd a gyors mosakodás és öltözés után irány a reggeli. Ez azért volt így praktikus, mert ekkora már mindenki a templomban volt, vagy úton oda, így nem kellett sorban állni a két darab wc-ért. Reggelinél Ata, a két sofőr, a szintünkről az egyik férfi és a háziak voltak csak jelen rajtunk kívül. Evés után még egy kör Solo-ra is jutott időnk. A jóból persze mi sem maradtunk ki, ugyanis a templomra kívülről hangszórókat szereltek, mi meg ugye mellette voltunk...

A tervezett tíz órás indulásból tíz negyven lett, mire mindenki mindent összeszedett. Székelyszentkirályon a többiek már tűkön ülve vártak minket háromnegyed órája, mire begurultunk. Tehát eleve késében voltunk – ha a mise nem lett volna, nyolckor indultunk volna, így meg volt vagy tizenegy, mire úton voltunk aznapi célunk felé. Természetesen, hogy Murphy-nek igaza legyen, erre a napra volt az egyik legnagyobb táv beterezve.

Farkaslakára kerülővel mentünk, mert annyira rossz volt a rövidebb út, hogy a busz nem bírta volna. Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját és elénekeltük a székely himnusz. Rövid időt kaptunk a vásárlásra, de az elég is volt, mivel túl sok új dologgal nem találkoztunk. Nekem a fafaragások tetszettek a legjobban, de voltak ruhák, terítők, kerámia- és bőráruk, könyvek, merített papír, és persze talponálló. Itt is sikerült a társaság órát nem ismerő részének további negyed órát késni, így már egy órás késéssel értünk Korondra. Józsa János fazekasmesternél álltunk meg, ahol szintén lehetett vásárolni, tényleg szép áruja volt. Az instrukciók szerint a fő térre kellett lesétálni, ahova az utca is vezetett – erre a mutatványra vásárlással együtt kaptunk egy órát.

Sikerült tehetségesen a buszon ragadni, amikor felvittem a vásárolt holmit, így busszal néztem meg a vásárt. Jártunk boltban is, megnéztük a helyi tánccsoportot, és a vásár fő téri részét. Egy nő „elveszett”, vagy fél órát vártunk rá, mire méltóztatott előkerülni. Már meglehetősen morcik voltunk (a három fős ifjúság nevében beszélek) a folyamatos késések miatt, mert mindenképpen látni szerettük volna a Békás-szorost, bár a Gyilkos-tavon való csónakázásról időhiány miatt le kellett mondanunk. Így indultunk hát útnak aznapi célunk felé.

Útközben megálltunk Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban, ahol az állandó néprajzi és természettudományi kiállítás mellett éppen egy kávétörténeti ideiglenes kiállítás volt megtekinthető – sajnos kávét nem szolgáltak fel a végén, amit többen hiányoltunk. Amíg bent voltunk, persze megint eleredt az eső, úgyhogy vettem képeslapot a Gyilkos-tóról, biztos, ami biztos.

A tó felé menet a Pongrácz-tetőn álltunk meg legközelebb, hogy fényképezzünk, ugyanis a t1256 méter magasról valami meseszépek a pipáló havasok. Elnézegettem volna még egy darabig, de már így is délután három volt, és a tóhoz még mindig nem értünk el. A selmecbányai kiránduláskor is tartottam időnként attól, hogy nem érünk haza egy darabban a beláthatatlan kanyarok miatt, de itt ez hatványozódott: az még csak hagyján, hogy a szerpentinen nem látom, hogy ki jön szembe, de nem volt szalagkorlát, sőt, helyenként úttest sem, ellenben szembeforgalom igen. Minden tiszteletem a sofőrünké, hogy ezt a hatalmas járművet így átmanőverezte ezen a szakaszon.

Persze megint esett, így se csónakázás, se séta a tóparton, csak a tó megnézése – ami a rengeteg eső miatt igencsak magasan állt, így a kiálló fenyőtörzsek nem nagyon látszottak. Innen felmentünk a Békás-szorosba, szintén egy gyönyörű, ámde veszélyes szerpentinen. Itt, aki akart, átsétálhatott a szoroson gyalog. Naná, hogy akartunk, és a társaság java része is így volt ezzel. A lányokkal sikerült a kb. egy kilométeres távot kb. tíz perc-negyed óra alatt abszolválni állítólag, így a fiúk poénkodtak is, hogy menjünk vissza a felső parkolóhoz, aztán újra le, hátha addigra a többiek is előkerülnek.

Maga a szoros lélegzetelállító, lenyűgöző, no meg vizes és forgalmas. Mindenhol, ahol két kocsinál több is elfér az úton, kirakodóárusok vannak, és igen, van gumiló is. Jó háromnegyed óra alatt mindenki leért a buszhoz, így elindultunk vissza a szállásra olyan hét körül. Útközben megálltunk a zeteváraljai víztározónál a gáton, majd irány haza.

Kőfejtők, dombok, és rengeteg eső – annyi, hogy árvizet is láttunk, amíg a vonat áthaladt. A szálláson meleg vacsora, finom kapros töltött káposzta és sütemény várt ránk.