Tolkien szerint Ithilia
"gyönyörű, napsütötte, noha az állandó harcok nyomait itt-ott már magán viselő vidék."
(A Gyűrűk Ura)

2011. július 11., hétfő

Erdély - Kőrösfő, Torda, Székelyszentkirály-Oroszhegy

2. nap

Reggel a csordával együtt keltünk, a gyors reggeli után irány a busz, becuccolás, és usgyi Tordára. Már előző nap is keresztülmentünk Bánffyhunyadon, ahol a bevezető út mentén épülőfélben lévő paloták sorakoztak: többszintes, csicsás, színes, Mercedes-csillagokkal díszített, soha el nem készülő borzalmak. Tényleg.
Útközben megálltunk Körösfőn, a kazettás mennyezetes református templomot kerestük fel, majd a kirakodóvásárt a főút mentén. Itt hamarosan megtudtam, hogy gumiló minden rikító színben kapható, sőt, gumizebra is van, meg virágmintás gumilólány. A településről kifelé tartva elhaladtunk a Kőrös forrása mellett is.
Miután nagy nehezen meglett a megfelelő körforgalom és kijárat, rátértünk az autópályára, s immár tényleg Torda felé vettük az irányt, ahol 1568-ban az erdélyi országgyűlésen törvénybe iktatták a vallásszabadságot. kis kacsázás után a fő tér szélén álltunk meg, ahonnan a szemerkélő esőben a főgimnázium épületéhez sétáltunk el. Itt kellemes meglepetés ért minket, ugyanis az igazgató volt olyan kedves, és beengedett minket az épületbe, miután három nyelven elmagyarázták, hogy miért jöttünk. Sőt, jártunk a díszteremben is, és Pável Jutka néni még a tanáriba is beköszönt. (Pável Ágoston 1911 és 1913 között tanított itt.) Mivel esett, így az aznapra tervezett kirándulás és szabadtéri program elmaradt, csak egy rövid sétát tettünk Torda főterén. Láttuk a Fejedelmek Házát, ami az ótordai református templom mellett áll, de még mindig tatarozzák. (A tíz evvel ezelőtti útikönyv szerint is…) A tér másik végén áll a gótikus-barokk katolikus templom, ama nevezetes országgyűlés helyszíne.
Valakinek volt egy korszakalkotó ötlete a buszon: a bányában nem esik. Így hát átütemeztük kicsit a programokat, és az útikönyvekben nem nagyon részletezett (pedig!) tordai sóbánya felé vettük utunkat. A sóbánya a városon kívül található, egy betonút visz oda. Tágas parkoló áll rendelkezésre, a fogadóépület modern, üveg-acél kombináció. Magyar idegenvezetőnk volt, Lovász Attila.
(Többnapos tapasztalat igazolja, hogy Erdélyben az Attila hihetetlenül gyakori fiúnév.)
Maga a bánya óriási élmény volt. Egy hosszú folyosó vezet le a tárnákhoz – szám szerint három látogatható van: a Mária Terézia, a József- és a Rudolf-tárna. Utóbbi kettő az érdekesebb. A József-tárna visszhangzik. Tizenhatszor jön vissza a bekiáltott hang. Illetve nem mindig ugyanaz, tudniillik, ha az ember azt kiáltja, alkohol, a tárna azt feleli, hol, hol, hol?
A következő tárna felé tartva megnéztünk egy emelőszerkezetet - helyszűke miatt lemaradtam arról, hogy miként is sikerült kilyukadni a székely himnusznál, mindenesetre a kísérőnk elkezdte énekelni (nagyon szép, tiszta hangja van), és hamarosan mindenki becsatlakozott. Különös élmény volt lent a bánya mélyén hallgatni közel ötven ember énekét. Egy járaton keresztül átmentünk a Rudolf-tárnához. Először azt hittük, hogy a hatalmas kerekek és a csille az összes látnivaló. Aztán egy sóból faragott kápolna, és az „urak lépcsője” után megérkeztünk a harmadik tárnához. A felső részére vezetett a lépcső, ahol terasz-szerűen egy kilátó van kialakítva. A többi tárnában nem lehetett lenézni, itt igen, úgyhogy meg is tettük. Nagy volt ám a meglepetés, amikor lenézve nem a nagy sötétséget, hanem egy kivilágított tavat pillantottunk meg, amin éppen csónakáztak! Helyből rávágtuk mi, az ifjúság, hogy csónakázni szeretnénk. Több se kellett, alig vártuk, hogy kísérőnk elengedjen minket, rohantunk is kideríteni, hogyan lehet lejutni. Hát nem ám csak holmi tizenhárom szintes lépcső van, hanem kérem szépen panorámalift. A bányában. Állam leesett. Hát, még amikor lenéztem. Mondták, hogy van lent óriáskerék, de a fene se gondolta, hogy TÉNYLEG van… Konkrétan a tárna aljában egy szórakoztatóközpont működik: van biliárd, teke, foci- és kosárpálya, minigolf, színházterem, csónakázótó, gyerekjátszótér, kápolna, és – óriáskerék. Naná, hogy felültünk rá! Magasra ment, a tizenháromból olyan hét emelet magasságig biztosan. Azt hiszem, kevesen mondhatják el, hogy egy bányában ültek óriáskeréken. A nyolc méter mély tavon való csónakázásra (közepén egy sósziget található) sajnos nem maradt időnk, helyette inkább megmásztuk a lépcsősort. Nagyon meglepődtem, hogy nem fulladok, máskor tizenharmadennyi lépcsőtől is kiköpöm a tüdőm, ha ennyire rohanok felfelé… aztán leesett, hogy SÓbányában vagyok… Ide mindenképpen el kell menni újra.
A városból kifelé tartva megcsodálhattuk a román várostervezés egyik gyöngyszemét: a panelek felhúzása felesleges és drága volt, így amikor elfogyott a pénz, szimplán félbehagyták. Így a Romulus-Remus farkasos körforgalomnál meg lehet csodálni azt a házat, aminek a kétharmadában laknak, a jobb széléből pedig egy fa nő ki. Torda egyébként is érdekes hely, a szépen felújított főteret egy leginkább szocialista műemlékre hajazó izé zárja le – szerencsére elég távol esik tőle, így aki nem sétál el a városházáig, nem látja. Aztán ott van az Aranyos mellé települt borzalmas gyártelep, ami alaposan elcsúfítja a városképet, főként azért, mert rettentően lepusztult.
Az időjárás nem engedte, hogy a betervezett kirándulást megejtsük a tordai hasadéknál, így csak a buszból láttuk a mészkőbe vájt hasadékot. Székelyszentkirály felé tartva ködbe vesző hegyek, sok-sok kicsi gólya, juhnyájak és marhacsordák, bükkösök, az eső és a felhőn átbuszozás maradtak meg az útból.  No, meg a Basescu-átkelők. Ez a vasúti átjáró csúfneve, ugyanis megszüntették a bakterházakat, fény –vagy egyáltalán sorompó viszont nincs. Állítólag a vonat lassít, a kalauz lepattan, veszettül integet a kocsiknak, majd mikor áthaladt a vonat, visszapattan. Mókás lehet, ugyanis Desiro-k járnak arra, amerre mi mentünk, kettőt is láttam. (Nagyváradon meg osztrák alacsonypadlós bimbimbimvillamosokat láttam.)
Három napig Oroszhegyen aludtunk egy családi vendégfogadóban. A vendéglátással nem volt semmi gond (bár szívesen ettem volna valami mást az ismételt bivalypörkölt helyett), csak az infrastruktúrával: tizennégy emberre volt két (!) wc és négy fürdő; a felső szinten, ahol mi aludtunk, nem volt vizesblokk, a szobában meg éjjeli lámpa vagy szekrény, szék.

A csónakázótó szigete a bányában

Kőrösfő, református templom

Kőrösfői ház

Kapu Kőrösfőn

Gumilovak (Kőrösfő)

Református templom, Kőrösfő

A tordai főgimnázium épülete

Torda főtere

Szarkofágok Tordán

Bányató

Vidámpark - tordai sóbánya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése