Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja

Igazából még ünnepek előtt láttam, ezt kaptam barátnőmtől karácsonyra, aminek nagyon örültem, ugyanis ez a kedvenc Narnia-részem.

De talán kezdjük az elején, ugyanis a Narnia Krónikáival való szorosabb kapcsolatom nem olyan eredetű, mint a Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter-sorozat, amely kettővel önszántamból ismerkedtem meg (na jó, utóbbi esetében kis rásegítéssel, de az olyan hatásos volt, hogy azóta se keveredtem ki abból a világból - bár a GYU-ból se, csak a kettő nálam elég élesen elkülönül.).

Tehát Narnia. Egy harmadéves arab irodalomtörténet órán került elő a qaszídák kapcsán C. S. Lewis eposz-felosztását (elsődleges [történelmi eseményeken alapul, és a valóságból merít, a szemtanúk leírásai alapján] és másodlagos eposz [mesterséges eposz, egy elsődleges alapján, a szerző saját interpretációja, reakciója érhető tetten benne]) emlegettük, mikor megkérdezte az oktató, hogy még mit írt C. S. Lewis? Volt köztünk pár angol szakos is, de ők nem tudták, én meg helyből rávágtam, hogy Narnia. (Nem sokkal korábban ment a mozikban Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.) Persze ebből nem következne, hogy el is olvassam, de az órát tartó tanár volt az egyik olyan személy az egyetemen, akinek nagyon sokat köszönhetek, és akire tudásáért és elhivatottságáért felnézek. Mivel nagyon hamar rájöttem, hogy rá érdemes hallgatni, és elolvasni azt, amit ajánl / említ, felkerült a "majd nyáron, ha lesz időm, elolvasom"-listára néhány éve a Narnia Krónikái is, de idén nyárig nem igazán akaródzott elolvasni, helyette a Míg arcunk nem lesz című írását hoztam ki a könyvtárból, és értem igen hamar a végére... Ezen felbuzdulva, mikor egyszer bookline-on rendeltem egy adag könyvet, és éppen akciós volt a Narnia, az egyik, jónak tűnő kötetet is megrendeltem - ez volt A Hajnalvándor útja, de az olvasásig persze nem jutottam el.

Idén nyáron, a szokásos szünet eleji könyvtár-letámadásomon addig sétáltam a polcok között, míg bevillant, hogy a Narniát jó lenne elolvasni. Irány a gyerekkönyvtár, és lepakoltam szépen a teljes polcot. Kicsit furán nézett rám a könyvtáros, hogy most komolyan ennyi mesekönyvet akarok, de azért odaadta. Miután bespájzoltam a teljes sorozatot, neki is álltam elolvasni - a saját példányomat, A Hajnalvándor útját. A Caspian herceget nem láttam a moziban, mondván, hogy ez a GYU-utánzat engem nem érdekel, de aztán megnéztem az egyik videómegosztó portálon, és Cincz Vitéz helyből az első helyre került a mesehősök közt a "Yes. I'm a mouse." szöveggel, amin nagyjából egy hétig kacarásztam. Tehát, nem meglepő módon, a Hajnalvándor útja abszolút nyerő volt számomra, főleg, hogy az Odüsszeiára is hasonlított, amit anno nagyon szerettem. Ezen felbuzdulva estem neki a többi résznek is, és röpke pár nap alatt mindet olvastam. Ami annyira nem tetszett, az talán az utolsó rész volt (A végső ütközet), és a kedvenc a már említett Hajnalvándor útja, és talán a Caspian herceg.

Végül a filmről. Be kell valljam, jobban lekötött, mint egy héttel előtte a HP7/1, bár az is egész gördülékenyre sikeredett, de azért ott volt időm az órámra pislogni, hogy nagyjából mennyi van még hátra. A Narnián éppen ellenkezőleg, a cselekmény ismeretében szörnyülködtem, hogy mindjárt vége, pedig még elnézném egy darabig a délceg Caspiant, alias Ben Barnes-t, aki a Dorian Gray-film főszereplője, és én szamár, nem vettem meg a boltban 23-án, mikor láttam. Remélem, holnap még lesz... Tehát Narniát szeretjük, és várjuk a jövő évi újabb részt (Az ezüsttrón készül).

Update (2011. 01. 05.): Volt Dorian Gray, gyorsan le is csaptam rá, bár kicsit furán nézett az éppen ott ácsorgó család, mikor odaviharoztam a polchoz, és szélsebesen eloroztam egy példányt. Heh.
Update2: Tegnap kiderült, hogy Nóri tesója, aki Londonban lakik, találkozott Ben Barnes-szal, és még közös képük is van! More info Orsi blogján.

A fizikusok

Voltunk ma a fiúkkal a József Attila Színházban Dürrenmatt A fizikusok című darabján. A stúdióban tartott előadás a "mozgásszínház" kategóriába sorolható, ennek ellenére érdekes volt. (A kevésbé érdekesről ld. Töviskorona című bejegyzést.) A darab tartalmát előre elolvastam, így nem lepődtem meg a történteken és a fordulatokon. Ellenben az előadás egy-két jelenetén - a harmadik gyilkosság és a halott nővérek emlékére mondott pohárköszöntő - csak pislogtam, nem igazán értettem, miért így adták elő, különösen az utóbbit. Ezt leszámítva jó volt a darab, tetszett, hogy kevés kellékkel dolgoztak, amit sokoldalúan használtak fel. Ami különösen érdekes volt, az a fordított szereposztás: a fizikusokat lányok alakították, míg az ápolónőket fiúk (ugyanígy Möbius feleségét és annak új férjét is). Szép kis társadalomkritika és a kor szatírája is egyben. Bővebb ismertető ITT.

Színház után beültünk forralt borozni a fiúkkal, illetve Esztivel, aki eljött az egyik szakirányos társunk helyett. Nem egyszerű nyitva tartó helyet találni vasárnap este Pesten. Mikor sikerült végre fellelni egyet a Kálvinon, jót beszélgettünk, csak nem volt kaja, így áthelyeztük székhelyünket egy étterembe, ahol még kilencig elbeszélgettünk.

Kentridge és Beerenpunsch

Az úgy volt...

... hogy Eszti rászedett, hogy menjünk ki Bécsbe két napra. Engem meg nem nagyon kell győzködni, ugye, ha kirándulásról van szó. Főleg akkor nem, ha Bécsbe invitálnak. Online foglaltunk szállást, vettünk pénteken vonatjegyet, úgyhogy hétfő reggel irány a császárváros.

Kalandjaink ott kezdődtek, hogy Eszti reggel lekéste a vonatot. Szerencsére a kirándulójegy minden járatra jó, úgyhogy jött a következővel. Én meg addig kicsit körbenéztem a Mariahilfer Strassén, és nagyon büszke voltam magamra, hogy csak egy kávét és egy naptárt vettem azalatt a másfél óra alatt, amíg a következő vonat kiért. Ha már vonat: természetesen railjettel mentünk, és még mindig találok rajta újdonságot... most éppen azt sikerült felfedeznem, hogy minden ülésnél van konnektor a laptopnak. De tényleg mindegyiknél. Visszatérve Esztire, a Westbahnhofon sikeresen találkoztunk délben, majd irány az Albertina. Tervbe csak egy Picasso-kiállítás volt véve, de ugyanekkor és ugyanott, egyazon jegyért megtekinthető volt a  Michalangelo- és a William Kentridge-kiállítás is. Az első nem igazán ragadott meg, valamint kicsit idegesített a nagyszámú női akt. A Kentridge-kiállítás érdekes volt, főleg az animációk tetszettek, illetve a fekete-fehér színvilág, ami ennek ellenére roppant kifejező volt. Ha már ott voltunk, megnéztük a dísztermeket is, ami 21, egymásba nyíló helyiséget jelent. Minden szoba más-más színvilágú, berendezésű - az egyikben még karácsonyfa is volt! Roppant büszke voltam magamra, hogy festményről is felismertem a bécsi épületeket. Mellékesen nem egy neves festő alkotása lóg a szobák falain, mint például Dürer Mezei nyúlja. A középső, férfi- és női termeket elválasztó díszteremben a múzsák és Apolló szobrai állnak, némi velencei csillárok által megvilágítva. Ezek után az alagsori Michalangelo-kiállításra már nem sok energiánk maradt, bár örömmel konstatáltam, hogy itt a női aktok helyett a férfitestről készült tanulmányok dominálnak. Csak éppen a hatvanhatodik után már annyira nem érdekes.

Albertina után irány a szállás, lepakolni. Favoritenben volt a hostel, és meglepően kényelmes szobát kaptunk, kényelmes, pihe-puha ágyakkal, voltak fogasok, sőt, a fürdőben még egyesével csomagolt fogmosó poharak is. A vörös-fehér színvilág kellemesen feldobta a kinti fehérséget, ahogy a falakon lógó virágokat ábrázoló képek is. De, hogy ne csak jót írjak, a világítás kicsit gyér volt, jól jött volna még egy olvasólámpa, és egy kis hűtő sem lett volna ártalmas.

Favoritenstrasse

Raaber-Bahn-Gasse

Lepakolás után irány a bolt a sarkon, csoki minden mennyiségben és némi vacsora. Evés után pedig mi más, mint a kivilágított adventi vásár, mert este már nincsenek olyan sokan, lehet nézelődni nyugodtan. Kipróbáltam a Beerenpunschot, és igen elégedett voltam vele, különösen a hozzáadott gyümölcsök mennyisége tekintetében. A Rathausplatzról besétáltunk a Herrengassén és a Grabenen át a Stephansdomig - még mindig, reménytelenül imádom az adventi díszbe öltözött belvárost este, mikor már nem a tömeg határozza meg az utcaképet, hanem  az utcánként változó díszek - az abszolút kedvenc  továbbra is a Kohlmarkt és Wallnerstrasse.

Herrengasse

Kedden reggel megállapítottuk, hogy: 1. esett a hó, ezért 2. igen csak hideg van, és így 3. mi lenne, ha tömegközlekedéses városnézést tartanánk, mivel azon fűtenek. 10-kor el kellett hagyni a szállást, első utunk a Westbahnhof csomagmegőrzőjéhez vezetett, ahol 2 euróért remek kis helye volt a két nagy, csokival (is) tömött táskának. Felcsapva idegenvezetőnek, megmutattam Esztinek pár kedvenc ezt-azt a városban. Kezdtük a kedvenc metróvonallal, amelyik mentén laktam, az U6-szel, ami ugye jó darabon a felszínen megy. Teljes sikere volt :) 

U6

Először Spittelaunál tettünk kitérőt, megnéztük a Hundertwasser tervezte hőerőművet, jó alaposan, több oldalról is. 

Hőerőmű

távhő

Aztán továbbmetróztunk egészen Neue Donau-ig, hogy felfedezzük a mecsetet. Ez is elég kalandosra sikerült, ugyanis nem találtunk járdát - mint utóbb kiderült, az autóút volt egyben a járda is -, de elbukdácsoltunk a mecsetig a hóban, bár be nem mentünk.

DonauCity

Iszlám Centrum

 Innen átbuszoztunk másik kedvenc pontomra a városban, az ENSZ-városhoz. A felhőkarcolók közt iszonyat hideg volt, úgyhogy itt csak pár fénykép készítése erejéig maradtunk, és a Donauinsel felkereséséről is lemondtunk.

Tech-Gate Vienna

Andromeda-Tower

Hochhaus Neue Donau

A Schwedenplatzon beültünk egy kávéra melegedni, majd a Ruprechtskirche - Judengasse - Hoher Markt - Rotenturmstrassén át a Grabenre sétáltunk, ahol bevetettük magunkat az egyik könyvesboltba, és alaposan szétnéztünk, minek köszönhetően Eszti gazdagabb lett két arab nyelvkönyvvel. 

Ankeruhr

Fa a Judengassén

Az új hajókikötő a Schwedenplatzon

Ruprechtskirche

Innen a Schottentorhoz mentünk, a másik kedvenc könyvesboltomba, majd villamosoztunk egy kicsit a Parlamentig, ahol az én bosszantásomra feltűnt egy Vámpírok bálja-matricás villamos. 

Tanz der Vampire-Strassenbahn

Parlament

 Ez akkora sokkot okozott, hogy azonnali punsch-kezelésre szorultam - nem mellesleg kockára fagytunk már - a Maria-Theresien-Platzon, ezúttal körtésre.

Közös megegyezéssel a Néprajzi Múzeumot railjetre cseréltük, és némi vásári nézelődés után visszaindultunk a vasútállomásra, hogy a csomagjainkat összeszedve hazamenjünk. Búcsúzóul még a Südbahnohofon folyó építkezésnél megcsodáltunk egy, a munkások által állított picike karácsonyfát a sok vasbeton elem közt. :)

Az Orient expressz regénye

Rendhagyó módon most egy könyv kerül terítékre, Vladimir Fédorovski: Az Orient expressz regénye című írása. Az ok egyszerű: vonat, ráadásul nem is akármilyen vonat, hanem A vonat.

Maga a könyv teljesen véletlenül akadt a kezembe csütörtökön a FSZEK-ben, amíg vártam a raktári kérésemre. Ott helyben nekiálltam olvasni, s mivel tetszett, ki is kölcsönöztem. A kötet egy házaspár életének sorsdöntő pillanatától kezdve mutatja be múltjuk összefonódását az Orient expressz történetével, végigvezetve az európai történelem legfontosabb eseményein egészen a járat születésétől a rendszerváltásig egy izgalmas "nyomozás" keretében. Megismertet a vonat etikettjével, személyzetével, rendszeres utasaival. Számos kalandos epizódot, ismert és kevésbé ismert eseményt idéz fel a járat történetéből, olyan személyek segítségével, mint Mata Hari, Marlene Dietrich, Agatha Christie vagy Szergej Gyagilev. A járat útvonal-módosításait is taglalja a háborúk miatt, valamint részletesen elidőz egy-egy érdekesebb állomásnál, mint Isztambul, Prága vagy Budapest. Emellett, hogy ne pusztán az olvasók fantáziájára legyen bízva, hogy milyennek képzelik a kocsikat, bőséges képmellékletet is tartalmaz a könyv.

My fair lady

Ezúttal a Pesti Magyar Színházban jártam, a My fair lady előadásán. Az elejét nagyon élveztem, jók voltak a poénok, az énekek, a táncok. Még a fogadás is tetszett, no meg a küszködés, hogy a kis virágáruslányból miként próbáltak dámát faragni. A "csudijós" dal kicsit kiverte a biztosítékot, igen bárgyúnak és komolytalannak éreztem, de persze értem én, hogy ez jellemezte az utca népét, de attól még fájt. Jókat derültem azon is, hogy Eliza miként tudja elrontani a szavak kiejtését, és ezen Higgins professzor hogyan dühöng. Pickering ezredes pedig a lovagiasság díszpéldánya. Eliza apja és bandája viszont kifejezetten szórakoztatók voltak. Amivel nem tudtam mit kezdeni, az az időnként a belső térbe beözönlő szobalányok és inasok hada, hol gyertyával, hogy csak énekelve - azon kívül, hogy bejöttek, meg kimentek, nem volt semmi funkciójuk a közönség felé, ami roppant zavart. Az első felvonás ennek ellenére összességében tetszett.

A második azonban csupa erőlködés volt, az a jópár kört, amit Eliza és Henry futottak, mire összejöttek, kihagyható lett volna, és mindenki elégedetten távozhatott volna. Így túlerőltetett volt, feleslegesen, mert az első felvonás remekül elszórakoztatta a közönséget.

Lange Nacht der Museen 2010 - Belvedere, Schatzkammer des Deutschen Ordens

A Hadtörténeti Múzeumnál újra buszra szálltunk, hogy átmenjünk a Belvedere-be, ahol a modern osztrák festészeti gyűjtemény mellett középkori, barokk, romantika és biedermeier irányzatok is helyt kaptak. Itt nem lehetett fényképezni, de el kell mondjam, a Klimt-gyűjtemény, és a romantika festészetét bemutató termek nagyszerűek, és mivel nem volt nagy tömeg, kedvére nézegethetett az ember - csak az órára kellett figyelni, két órát tölthettünk itt is.

Volt néhány kép, ami nagyon-nagyon tetszett, főleg Caspar David Friedrich képei, de volt még néhány, ami előtt hosszan elmerengtem volna. A gyűjtemény másik érdekes eleme Franz Xaver Messerschmidt karakterfej-gyűjteménye, ami a földszinten kapott helyet. A vállalkozó kedvű látogatók Klimt A csók című képének másolata előtt még vámpírokkal is fényképezkedhettek, a türelmesebbek éjfélkor a Vámpírok bálja című nagysikerű musical betétdalait hallgathatták meg élő előadásban. Sajnos közben eleredt az eső, így szemerkélő esőben és sötétben vágtunk át a kastélyparkon az Alsó-Belvedere kastélyba, ahol az Alvó szépség c. kiállítás tekinthető meg, illetve innen lehet átmenni a Télikertbe, ahol idén Rodin-kiállítást rendeztek be. Ezt  érdemes lett volna tüzetesebben megszemlélni, de nagyon kevés idő maradt erre, és itt - nem meglepő módon - elég sok látogató volt. Miután kis késéssel mindenki befutott a találkozópontra, tovább indultunk az utolsó helyszínre, a Német Lovagrend kincstárába, ahova már tavaly is terveztünk ellátogatni, de nem sikerült akkor beilleszteni a programba.

A hatvan ember persze most sem fért fel egy buszra, de most csak ketten maradtunk le a végén az egyik régésztáboros sráccal, így mi kihasználtuk azt az idén bevezetett újítást, hogy a múzeumi belépő nem csak a múzeumbuszokra, hanem a WL járataira is érvényes, így egyik kedvenc villamosvonalamon (D) mentünk vissza a Heldenplatzra - és előbb odaértünk, mint a buszokkal a többiek, akik tíz perccel előttünk mentek el. Stílusosan Savoyai Jenő szobránál találkoztunk, az elcsigázott csapat nem volt túl lelkes, hogy gyalog megyünk a Singerstrasse 7. szám alatt található rendházba, megnézni a kincstárt. Volt itt mindenféle csodálnivaló: érmék, színarany étkészletek, aranyozott asztali óra, kelyhek, medálok, metszett kristálypoharak, keleti fegyverek, miseruhák, oltár, és még sorolhatnám, pedig maga a kiállítás összesen öt szobában található. Találtunk egy medált, amire a Tízparancsolatot vésték fel héberül. A fáradt csoport még a templomba is betekintett, ahol a rend tagjainak családi címerei találhatók. Innen a Kärtner Strassén keresztül sétáltunk vissza a buszhoz, és kis késéssel, fél kettő körül indultunk haza.

A Német Lovagrend temploma

Oberes Belvedere

Kastélypark lépcsőkorlát

Unteres Belvedere

kehely

Kutya

Asztali óra

Étkészlet - kagylókanalak

Arany étkészlet

Korallfa

Aranyozott ezüstszarvas

fakupa

Bezoár :)

Hegyikristály madár-pohár

Achát tál

Gyík :)

orvosi felszerelés

A Rend kincstárának kulcsai

Metszett kristálypoharak

Hegyikristály pohár

Maláj tőr

Pohár

A templom felülről

Lange Nacht der Museen 2010 - Heeresgeschichtliches Museum

Lassan már hagyománnyá válik, hogy a bécsi múzeumok éjszakáján ott vagyok. Idén negyedszer voltam, másodszor ugyanazzal a csapattal, vagyis a Vasi Múzeumbarát Egylet tagjaival. A tervezett program a Hadtörténeti Múzeum, a Belvedere, és a Német Lovagrend kincstára volt. Meglepően sokan, több, mint hatvanan jelentkeztek a kirándulásra, és külön öröm volt, hogy Sanyiék is jöttek - nem kicsit lepődtem meg, mikor megláttam a busznál őket, Nagyvárad azért nem éppen a szomszédban van.

Háromkor indultunk Szombathelyről, kis kitérővel fél hatra sikerült is megérkezni a Naturhistorisches Museum mögé. Kicsit megrettentünk a jegypénztár előtt kígyózó sor hosszától, de húsz perc alatt sorra kerültünk, igazán gyorsan ment - bár, vagy öt percig feltartottuk a sort, mire a hatvankét jegyet megvettük. Miután mindenki megkapta a maga jegyét, és a cukrokat is kiosztottuk, célba vettük a 2-s számú buszt. Természetesen nem fértünk fel egyben - illetve jó magyar módszer szerint sikerült volna, de egy roppant "kedves", hivatása magaslatán álló egyén, aki talán forgalomirányítóként funkcionálhatott, leparancsolt pár embert. Utóbb kiderült, ők voltak a szerencsésebbek, mivel egy szinte üres busszal előttünk értek oda.

A Hadtörténeti Múzeum az Arsenal nevű épületegyüttesben kapott helyet, és nagyjából a pesti Hadtörténetivel egyező gyűjteménye van, a harmincéves háborútól a második világháborúig bezárólag. Nekem a török gyűjtemény és a tengerészeti terem tetszett leginkább, bár a többieket hallgatva a tengerészeti vitte a pálmát magasan a többi előtt. Nagy pozitívuma a múzeumnak, hogy minden teremről van magyar nyelvű tájékoztató, így kedvére bóklászhat az ember, nem kell tolmácsot vadásznia maga mellé. A programok is érdekesek voltak, elsősorban a gyerekeknek kedveztek a foglalkozások, de a felnőttek is találtak elfoglaltságot, egy szlovákiai török hagyományőrző egyesület janicsár fegyver- és hangszerbemutatót tartott.

Kellett legalább két óra, mire a múzeumot - felületesen- megnézte az ember, hát, még ha elakadt pár helyen, mint én a török zászlóknál, illetve a hajómodelleknél.

Lépcsőház

léghajó, 48-as terem

Ebben a kocsiban lőtték le Ferenc Ferdinándot

Ágyú

Második világháborús katonai repülő

Hadihajó (azt hiszem, a Temes)

Egy orrszobor

Hajókormány

Tengeralattjáró tornya

Lépcsőház

Török zászló

Ugyanaz a török zászló

Lovasszobor

Habsburg Miksa mexikói császár mellszobra és császári trónja

A bécsi kongresszus záróokmánya

Mária Terézia-terem

Parancsnoki szék

Janicsár hangszerbemutató