Csütörtök este megnéztük a vásárt, ami minden évben nagyjából ugyanaz, így csak azt kellett felmérnem, hogy amit szeretnék, azt HOL is kell keresni.
Pénteken szép idő volt, az előadások után felvonulás, vacsi, majd visszamentünk páran a Romkertbe megnézni a S.Ö.R.-t. Az eleje nagyon bejött, dőltem a nevetéstől, de az utolsó háromnegyed órában már erősen küzdöttem, hogy ne csukódjanak le a pilláim.
Másnap már reggel látszott, hogy nem kedvelik a várost és a karneválozókat az istenek, mert be volt borulva. Az esti felvonulás helyett a Romkertben ültünk és vártuk, hogy lassuljon az eső - hiába. (Felvonulás volt, de nélkülünk.) Ebből úgy látszik, lassan hagyomány lesz. Mármint abból, hogy a szombati fáklyás felvonulást elmossa az eső.
Vasárnap hűvösebb volt, de ragyogó napsütés, így a déli jósda után elmentünk a gyerekekkel ebédelni, majd a Ferences kertbe megnézni egy fegyverbemutatót és a Collegium Gladiatorium gladiátorjátékát, ami osztatlan sikert aratott ifjabb társaim körében is. Innen vásárolni mentünk, és meglepve tapasztaltam, hogy idén milyen kedvesek az árusok. Persze a törzshelyeinkre is visszamentem, így lettem gazdagabb egy újabb lepkével Miránál, ezúttal feketével. Vettem egy ivókürtöt is, amire azóta is roppant büszke vagyok! Este megvolt az előadás, de erről majd a következő bejegyzésben részletesen! Utána pedig "buliztunk": volt pogácsa (Zoli, üzenem anyukádnak, hogy nagyon finom volt!) pezsgő, bor, a gyerekeknek üdítő, és pár kedves embernek hála a vacsi egy része is eljutott hozzánk a konyháról. Sajnos este még egy előadás volt bent (CS.A.J.), így ki kellett mennünk, de nem jutottunk messze, csak a Sörudvarra, ahol először mi zenéltünk, aztán pedig a Varnyú Country, így vidám táncolással, énekléssel zártuk a karnevált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése