Múmiák testközelben

Ma a Szépművészeti Múzeumban jártam a Múmiák testközelben című kiállításon. Maga a kiállítás nem túl nagy, egy terem, plusz 3D-s filmvetítés, de nagyon érdekes. A National Geographic egy korábbi számában volt egy cikk a Budapest Múmia Projektről, de élőben azért jobb volt. Négy múmia van kiállítva, mindegyik mellett részletes leírások a múmiáról, illetve a hozzá kapcsolódó vizsgálati módszerekről. Emellett használati / temetkezési tárgyak is bemutatásra kerülnek, mint varázseszközök (varázsbot) vagy kanopuszedények A kiállítás nekünk különösen érdekes volt, hiszen az egyik múmia az ún. "szombathelyi múmia", ami 1951-ben  a Savaria Múzeumból került át mai helyére. A többiek elmentek még a mezőgazdasági múzeumba is, de oda már nem mentem.

Lange Nacht der Museen 2011

Idén negyedszer mentünk csoportosan az osztrák múzeumok éjszakájára, tehát meglehetősen rutinosak voltunk már a szervezésben is. Hatvanketten mentünk, ebből ötvenhatan közösen. Mókás volt. Idén kihasználva, hogy a jegyek a tömegközlekedésre is érvényesek, villamosoztunk.

Megérkezés, jegyvásárlás, majd a kérdés, hogy mi legyen hatig, amikor kezdődik a rendezvény. Jeleztem, hogy első állomásunk, a Josephinum valószínűleg nyitva van, és nincs is a Heldenplatz-tól messze, mi lenne, ha elsétálnánk, úgyis szép az idő. Így is lett, a Burggarten-en és a Ringen át elmentünk a Schottentor-ig, ott felültünk a villamosra, majd leszálltunk a múzeumnál. Nem kis élmény volt az orvostörténeti múzeum, már az eszközkiállítás is tetszett, hát még a 18. századi firenzei viasz anatómiai modellek! Volt belőlük vagy tíz teremnyi. Az utolsónál elment a kedvem a gyerekvállalástól, ugyanis ott a különböző nem jó fekvésű babákat mutatták be.

Innen az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) kiállításához indultunk tovább, gyalog, mivel közel volt. Ez azért került be a programba, mivel itt lehetett egy 12,5 kg-os aranytömböt megemelni. Mondanom sem kell, nagy sikere volt. A pénztörténeti kiállítás is érdekes volt, a lüdiai aranypénztől a magyar kincstárjegyig igen széles volt a paletta. Lehetett játszani is, csokieuróért. Nyolc körül végeztünk, villamosra ültünk, és a belváros másik felére mentünk, a Zene Házába. Ez egy új, 2001-ben nyílt interaktív kiállítás a zenéről és a hangokról. Öt szinten rengeteg élmény várja a látogatókat. Helyből befészkeltem magam a moziterembe, ahol az újévi koncertből lehetett részleteket nézni. Miután kellően kipihentem magam, mentem el felfedezni az épületet. A tömeg miatt nem sok mindent tudtam kipróbálni, de igen érdekes dolgok vannak. Az abszolút kedvenc az a terem volt, ahol a Bécsi Filharmonikusokat lehet vezényelni. Karmesterpálcával, videón. Nekem ennyi zene éppen elég is volt, úgyhogy a megadott idő előtt háromnegyed órával kimentem a gyülekezési pontra. Szerencsére nem csak én voltam már kint, így két lánnyal elmentünk sétálni egyet a Kärtnerstrassé-ra, amíg a többiek végeztek. Sikerült találnom egy nagyon hangulatos kis macskaköves utcát kiülős éttermekkel (Annagasse). Mire visszaértünk, a többiek is végeztek, így egy rövid tanácskozás után a Dommuseum felé vettük az irányt. Itt Dante Isteni színjátékához készült illusztrációk voltak kiállítva, ami nem igazán tetszett, mivel nekem már túl modernek voltak. A múzeum dolgozói szendviccsel és üdítővel várták a látogatókat, amit kissé már megviselt csapatunk ki is használt. Az állandó kiállítás egyházművészeti tárgyakból (oltárképek és szentek szobrai főként) álltak, de itt található Rudolf herceg portréja is, valamint két szíriai üvegedény is. Éjféltájt végeztünk, úgyhogy indulhattunk is a buszhoz, ami a Maria-Theresien-Platz-nál várt minket. Kissé fáradtan, de elégedetten tértünk haza.

Kutatók Éjszakája 2011

Figyelem! 18+ 

Naturalisztikus leírása következik az élettelen emberi testnek, ha ez zavar, ne olvass tovább!

Wien

Gondolom, nem túl meglepő... ez is júliusi kirándulás volt, ezúttal egyedül, némi könyvtárazással egybekötve. Ja igen, Bécsben az egyetemi könyvtárak egész nyáron nyitva vannak. És nyilvánosak, tehát egyetlen eurócentembe sem került, hogy három napig ott olvasgassak. Az időjárás nem volt kegyes hozzám, olyan 16-18 fok volt és esett.

Az olvasáson kívül sem unatkoztam, találkoztam egyik kint dolgozó barátnőmmel, akivel a bécsi kávéházak terén tettünk újabb felfedezéseket (a Mariahilferen találtunk egy nagyon finom fagyikat áruló cukrászdát). Jártunk a Donauinselen, meg a belvárosban is, de ott nem olyan jó dolog sétálgatni, mert nagy a tömeg. Amikor barátnőm nem ért rá, akkor is feltaláltam magam, elmentem a kedvenc könyvesboltomba -aminek köszönhetően a táskám kétszer olyan nehéz lett, mint kifelé menet... Voltam a néprajzi múzeumban is, már ami nyitva volt belőle, de ezt kompenzálta a pénztáros, aki nagyon rendes volt: összehozott nekem egy diákjegyet, és a végén magyarul adta oda ("Tessék!").

Azonban nem ez okozta a fültől fülig vigyoromat a kinti tartózkodás vége felé, hanem a filmfesztivál. Történt ugyanis, hogy a harmadik napon éppen a Rathausplatz felé sétáltam haza késő délután, és látom ám, hogy megint van valami, minden tele van sátorral és igen nagy a nyüzsgés. Gondoltam megnézem, mi az. Kiderült, hogy zenei estek vannak, hol koncertfelvételeket, hol zenés filmeket vetítenek egész hónapban minden este. Már éppen mentem volna haza, amikor látom, hogy az egyik mobilszolgáltató standjánál lehet szerencsekereket forgatni. Veszteni valóm nincs alapon beálltam a sorba. Kétféle körcikk volt: az egyik gumicukrot ért, a másik meg gumicukrot és nyakbaakasztót. Valamint volt a fődíj. Természetesen mit pörgettem ki? Igen, azt. A fődíjat. Nagyon utáltak szerintem a mögöttem állók, mivel a fődíj nem más volt, mint az aktuális esti előadásra két jegy, de nem akárhova, hanem a páholyba. Plusz egy üveg bor. Gondban voltam, hogy kit vigyek, de szerencsére lett társam, így elmentünk este, és megnéztük Verdi Rigoletto-ját, Placido Domingo szereplésével. Nagyon élveztem, igazán magával ragadó volt. Az meg külön tetszett, hogy ott ülök egy páholyban és finom bort kortyolgatok közben, ingyen és bérmentve, egy világvárosban, ahol mindig történik valami kellemes velem. Ich bin völlig verliebt mit Wien.

Burjánzó zöld

Donauinsel

Strudlhof-lépcső

Strudlhofgasse

Neue Burg, néprajzi múzeum

Belvárosi utcakép

Az ismeretlen művész

The Morning Line

Hohstahlbrunnen

Plitvicei tavak

Sok beszámolóval elmaradtam, úgyhogy rövid összefoglalók következnek.

Júliusban egy szombati napon Horvátországba kirándultunk, a plitvicei tavakhoz. Mivel szombaton mentünk, ami a turnusváltás napja a tengerparton, a négyórásra tervezett útból olyan hat és fél lett... Dél után értünk a nemzeti parkhoz, amikor is már mindenki tűkön ülve várta az attrakciót, meg azt is, hogy végre felállhasson.

Nos, megérte a várakozás, a tavak meseszépek. Türkizkék víz, napsütés, zöldellő növények, hegyek. Minden nagyon szervezett, igényes. A táblák minimum kétnyelvűek, de volt hatnyelvű is a fontosabb helyeken, azokon magyar felirat is volt. A büfében a bácsi legalább négy nyelven tudott (a horvát mellett hallottam oroszt, angolt és németet is, amíg a sorban álltam). Kozjak-on (ez a legnagyobb tó) elektromos hajók járnak, a kikötőktől pedig panorámabuszokkal is tovább lehet menni, ha valaki elfáradt. Egyszóval minden nagyon szervezett és gyönyörű. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nyáron hihetetlenül sok a látogató, akik a világ minden tájáról jönnek.

Egyébként átbuszoztunk nagyjából fél Horvátországon, mert a tavak a bosnyák határhoz közel találhatók. A háború nyomai még sokfelé látszanak, például nem sokkal Plitvice előtt egy kisebb városban volt olyan ház az út mellett, amin még mindig láthatók a golyónyomok. Károlyváros nem túl szép hely, ellenben Zágrábot szívesen megnézném közelebbről.

Erdély - Nagyvárad, Nagyszalonta

6. nap

Nagyváradon a korai kelés ellenére reggeli csak háromnegyed nyolc magasságában volt, pedig már hétkor talpon volt mindenki. Ráadásul úgy kellett mindent összekoldulni, mert mi nyolcra mentünk le, mivel este azt mondták. Így is hamar végeztünk, amíg a többiek pakoltak, mi ettünk. Kicsit előbb indultunk a tervezettnél, megnéztük a városközpontot, ahol este már jártunk, valamint Szacsvay Imre és Ady szobrát. A lányokkal jártunk az előző este nagy derültséget okozó tejbárban is. Meglepetésként feltűntek váradi ismerőseink, hogy megbeszéljék a nyár további közös programjait. Miután a szabadprogramról előkerült mindenki, elindultunk utolsó úticélunk felé, Nagyszalontára, hogy felkeressük a Csonka-toronyban található Arany János Emlékmúzeumot. Szalontára dél körül értünk, ami azért volt szerencsés, mivel így meghallgathattuk a templomtoronyból harangszó helyett hangzó Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt, majd az ortodox templom játszott egy ismert román éneket. A békesség kedvéért a magyar egész előtt öt perccel hangzik fel, a román pedig egészkor.

A település központi parkjában a templom körül a helyi hírességek panteonja is megtalálható, de azért Arany az abszolút kedvenc. A tér másik végén található a torony, benne a múzeummal. A múzeum vezetője és egyben az idegenvezető kicsit bolondos volt, maga a múzeum érdekes, csak sajnos kevés idő volt rá.

Innen már hazafelé vettük az irányt, a határ után Kondoroson, a csárdánál álltunk meg, ahol mennyei babgulyást ettünk – nem hiába nevezetes hely. Pestig meglehetősen egyhangú volt az út, Kecskeméttől esett, majd Szigetszentmiklósnál, ahol kitettek minket, már sütött a Nap.

Csonka-torony, Nagyszalonta

Körös, Nagyvárad

Szacsvay-szobor, Nagyvárad

Nagyvárad

Városháza, Nagyvárad

Nem, nem Bécsben, hanem Váradon suhan a bimbimbim-villamos

"Holdas" templom, Nagyvárad

Arany János szobra, Nagyszalonta

Kossuth-szobor, Nagyszalonta

Erdély - Székelyudvarhely, Torockó, Kolozsvár, Nagyvárad

 5. nap

Reggel megejtettük az előző nap elmaradt látogatást Székelyudvarhelyen, a Vasszékelynél koszorúztunk és énekeltünk néhány dalt, aztán egy keveset sétáltunk a városközpontban, és a szoborparkot is megnéztük.

Innen Torockóra mentünk tovább, ami a második napon maradt el az eső miatt. Ide egy meglehetősen siralmas állapotban lévő út vezet, de középtájt volt egy rövid szakasz, ami új volt, úgyhogy a jelek szerint már újítgatják. Torockó egyik nevezetessége a Székelykő, ami a település felett található. Mi sajnos nem láttuk, de az elmondások alapján a szikla miatt júliusban itt kétszer kel fel a Nap. Torockó arról is elhíresült, hogy az V. kerület támogatásával felújították a központi utcát, így most takaros házikók sorakoznak a templom és az ortodox templom mellett.

Már nagyon türelmetlenek voltunk, mire továbbindultunk innen, ugyanis a szintén az eső miatt második nap elnapolt tordai hasadék is tervbe volt véve – feltéve, hogy nem ered el az eső. Szerencsénk volt, kisütött a Nap, így a hasadék felé vettük utunkat. Mivel nem esett már egy napja, le is mentünk a hasadékba, de sajnos átmenni nem volt időnk, így csak az első hídig sétáltunk be. Vadregényes a táj, az erdei út mellett sebesen rohan a patak, nagyon kell figyelni, hova lép az ember, mert mindenütt sziklák és kisebb kövek állnak ki a földből. M. néni is lejött velünk, olyan fürgén mászott dombot, hogy alig bírtuk követni.

Miután kisebb nehézségek árán mindenki visszaért a buszhoz, a megfáradt társaság Kolozsvárra ment tovább, ahol egy nagyjából másfél órás városnézést terveztünk. A látnivalók sokasága miatt kicsit hosszabbra nyúlt a séta. Jártunk a Farkas utcai templomban, láttuk Sárkányölő Szent György lovasszobrát, ami sokkal kisebb, mint gondoltam. Innen a főtérre sétáltunk be, a Deák Ferenc utcán át, ahol a Memorandum-emlékmű áll. A főtér környéki látnivalók közül a Szent Mihály templom, a komoly vitákat kiváltó Mátyás-szobor és a római romok mellett a Teleki-palotánál, a ferences templomnál és Mátyás szülőházánál is jártunk – amin román és angol nyelven az áll, hogy egy román volt a magyarok legnagyobb királya.

A házsongárdi temetőbe tervezett séta Kós Károly sírjának felkeresésére redukálódott le, pedig a temetőkben sétálni jó móka, főleg, ha sok híres ember nyugszik ott. Majd legközelebb. Kolozsvár hangulata kicsikét Pécsre emlékeztetett, amiben biztosan az is közrejátszott, hogy öt nap óta ez volt az első város, amit napsütésben kerestünk fel, ami feldobta a hangulatot.

Ezen a napon Nagyváradon volt a szállásunk, így Kolozsvárról még egy kiadós buszút várt ránk késő délután. A szálláson kiderült, hogy az útközben nagy sértődésekkel és veszekedésekkel tarkítva megszült szobabeosztás nem jó, mert nem is olyan elosztásúak, mint amit küldtek… Így jobb híján az udvaron vártuk meg, amíg megoldódott a helyzet. Végül mindenkinek lett szobája, több-kevesebb morgással. Mi végül kilencen aludtunk a kisházban: négyen lent, három plusz ketten fent. Este a fiúk letették a buszt, ami közben megtudták, hogy a rövidnadrágos plébános macskája görbe estét csap, majd vacsorázni mentünk. A hely tulaja egy erősen nemzeti érzelmű jóember volt, aki lángoló küldetéstudattal beszélt szerepéről (ti. a magyar kultúra és identitás őrzéséről), a hazafiasságról, Várad hét királyáról, a rovásírásról, stb. – egészen addig, amíg valaki be nem szólt neki. A vacsora meglehetősen soványka volt az eddig megszokottakhoz képest, és az sem nyert hangszórót, hogy már megint pörkölt volt. Se leves, se desszert, még innivaló is csak víz, nemhogy pálinka…

Szerencsére megjöttek a nagyváradi ismerősök, és megmentették a helyzetet. Heten elmentünk éjszakai városnézésre. A város feletti „gombánál” jó fél órát időztünk, az idő kellemes volt, és a kilátás is szép. Innen lementünk a városba, majd a Kanonok-sortól elsétáltunk a parkon és az egyik főbb utcán át a sétálóutcáig, onnan pedig a Kőrös hídján át a városházáig, majd vissza a szállásra. Persze még mindenki fent volt, és kesergett a sovány vacsorán, meg a szervezetlenségen, de fürdés után azért mindenki kicsit jobb kedvvel ment aludni.

Házsongárdi temető

Vasszékely

Szoborpark, Székelyudvarhely

Székelykő és ortodox templom, Torockó

Torockói utcakép

A tordai hasadék

A hasadékban

Sárkányölő Szent György szobra Kolozsváron

Szent Mihály templom és Mátyás király lovasszobra, Kolozsvár

Erdély - Farkaslaka, Korond, Gyergyószentmiklós, Gyilkos-tó, Békás-szoros

4. nap

Reggel a csoport nagy része, akinek nem volt elég a tegnapi, elment kilencre a mellettünk lévő templomba pünkösdvasárnapi misére. Mi aludni terveztünk, de csak terveztünk. A szomszéd kakasok szerintem fel voltak húzva hajnali négyre, mert minden reggel pont akkor rázendítettek. Háromnegyed kilencig "csakazértis” fetrengtem az ágyban, majd a gyors mosakodás és öltözés után irány a reggeli. Ez azért volt így praktikus, mert ekkora már mindenki a templomban volt, vagy úton oda, így nem kellett sorban állni a két darab wc-ért. Reggelinél Ata, a két sofőr, a szintünkről az egyik férfi és a háziak voltak csak jelen rajtunk kívül. Evés után még egy kör Solo-ra is jutott időnk. A jóból persze mi sem maradtunk ki, ugyanis a templomra kívülről hangszórókat szereltek, mi meg ugye mellette voltunk...

A tervezett tíz órás indulásból tíz negyven lett, mire mindenki mindent összeszedett. Székelyszentkirályon a többiek már tűkön ülve vártak minket háromnegyed órája, mire begurultunk. Tehát eleve késében voltunk – ha a mise nem lett volna, nyolckor indultunk volna, így meg volt vagy tizenegy, mire úton voltunk aznapi célunk felé. Természetesen, hogy Murphy-nek igaza legyen, erre a napra volt az egyik legnagyobb táv beterezve.

Farkaslakára kerülővel mentünk, mert annyira rossz volt a rövidebb út, hogy a busz nem bírta volna. Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját és elénekeltük a székely himnusz. Rövid időt kaptunk a vásárlásra, de az elég is volt, mivel túl sok új dologgal nem találkoztunk. Nekem a fafaragások tetszettek a legjobban, de voltak ruhák, terítők, kerámia- és bőráruk, könyvek, merített papír, és persze talponálló. Itt is sikerült a társaság órát nem ismerő részének további negyed órát késni, így már egy órás késéssel értünk Korondra. Józsa János fazekasmesternél álltunk meg, ahol szintén lehetett vásárolni, tényleg szép áruja volt. Az instrukciók szerint a fő térre kellett lesétálni, ahova az utca is vezetett – erre a mutatványra vásárlással együtt kaptunk egy órát.

Sikerült tehetségesen a buszon ragadni, amikor felvittem a vásárolt holmit, így busszal néztem meg a vásárt. Jártunk boltban is, megnéztük a helyi tánccsoportot, és a vásár fő téri részét. Egy nő „elveszett”, vagy fél órát vártunk rá, mire méltóztatott előkerülni. Már meglehetősen morcik voltunk (a három fős ifjúság nevében beszélek) a folyamatos késések miatt, mert mindenképpen látni szerettük volna a Békás-szorost, bár a Gyilkos-tavon való csónakázásról időhiány miatt le kellett mondanunk. Így indultunk hát útnak aznapi célunk felé.

Útközben megálltunk Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban, ahol az állandó néprajzi és természettudományi kiállítás mellett éppen egy kávétörténeti ideiglenes kiállítás volt megtekinthető – sajnos kávét nem szolgáltak fel a végén, amit többen hiányoltunk. Amíg bent voltunk, persze megint eleredt az eső, úgyhogy vettem képeslapot a Gyilkos-tóról, biztos, ami biztos.

A tó felé menet a Pongrácz-tetőn álltunk meg legközelebb, hogy fényképezzünk, ugyanis a t1256 méter magasról valami meseszépek a pipáló havasok. Elnézegettem volna még egy darabig, de már így is délután három volt, és a tóhoz még mindig nem értünk el. A selmecbányai kiránduláskor is tartottam időnként attól, hogy nem érünk haza egy darabban a beláthatatlan kanyarok miatt, de itt ez hatványozódott: az még csak hagyján, hogy a szerpentinen nem látom, hogy ki jön szembe, de nem volt szalagkorlát, sőt, helyenként úttest sem, ellenben szembeforgalom igen. Minden tiszteletem a sofőrünké, hogy ezt a hatalmas járművet így átmanőverezte ezen a szakaszon.

Persze megint esett, így se csónakázás, se séta a tóparton, csak a tó megnézése – ami a rengeteg eső miatt igencsak magasan állt, így a kiálló fenyőtörzsek nem nagyon látszottak. Innen felmentünk a Békás-szorosba, szintén egy gyönyörű, ámde veszélyes szerpentinen. Itt, aki akart, átsétálhatott a szoroson gyalog. Naná, hogy akartunk, és a társaság java része is így volt ezzel. A lányokkal sikerült a kb. egy kilométeres távot kb. tíz perc-negyed óra alatt abszolválni állítólag, így a fiúk poénkodtak is, hogy menjünk vissza a felső parkolóhoz, aztán újra le, hátha addigra a többiek is előkerülnek.

Maga a szoros lélegzetelállító, lenyűgöző, no meg vizes és forgalmas. Mindenhol, ahol két kocsinál több is elfér az úton, kirakodóárusok vannak, és igen, van gumiló is. Jó háromnegyed óra alatt mindenki leért a buszhoz, így elindultunk vissza a szállásra olyan hét körül. Útközben megálltunk a zeteváraljai víztározónál a gáton, majd irány haza.

Kőfejtők, dombok, és rengeteg eső – annyi, hogy árvizet is láttunk, amíg a vonat áthaladt. A szálláson meleg vacsora, finom kapros töltött káposzta és sütemény várt ránk.

Víztározó, Zeteváralja

Tamási Áron síremléke, Farkaslaka

Kávéskészlet

Néprajzi kiállítás, Gyergyószentmiklós

Kilátás a Pongrácz-tetőről

Pongrácz-tető

Gyilkos-tó

Sziklák a Békás-szorosban

Ugyanez, távolabbról

Békás-szoros, esőben

Békás-szoros

Esővíz