Tolkien szerint Ithilia
"gyönyörű, napsütötte, noha az állandó harcok nyomait itt-ott már magán viselő vidék."
(A Gyűrűk Ura)

2012. december 18., kedd

A hobbit - Váratlan utazás

Szeptember óta vágtam a centit, hogy legyen már december 13. Újraolvastam az első hat fejezetet, amiből a film készült, elolvastam egy csomó kritikát, amelyek szerint túl hosszú / unalmas / vontatott, stb. a film, és megnéztem egy rakás "így készült" videót. A kritikák szerint Peter Jackson sok mindent hozzáírt a filmhez, ami eredetileg nem volt benne, beletett olyan jeleneteket, amelyek máskor csak a rendezői változatban voltak láthatók, s tette mindezt azért, hogy kijöjjön ebből a jóval vékonyabb könyvből egy monumentális trilógia. Ezért nem volt rest átírni az eredeti történetet és beletenni számos epizódot, ami nem volt az eredeti Tolkien-műben, de átvezet A Gyűrűk Urához.
Ilyen infókkal felvértezve ültem be a moziba a filmre. Nos, én elejétől a végéig élveztem! Tetszett az elején a történet indítása Suhatag pusztulásának elmesélésével, meg a visszaemlékezés az öreg Bilbótól. A sokat szidott törpös epizód is szórakoztató, információkat adó volt. Itt is, és a trollos jelenetben is voltak poénok, amiket vett a közönség, nem volt lapos, vagy túl részletes, noha nem minden úgy történt, mint a könyvben.
A kedvenc részem, minő meglepő, a völgyzugolyi epizód volt, bár még utána kell néznem, hogy ezt a Lindírt honnan is vették elő. Meg Elrondot PIROSba öltöztetni!... Szerencsére hamar átöltözött, és máris "tündekirályosabb" lett. (Visszacsatolás a film elejére: Lee Pace, mint Thranduil még Legolasnál is meredekebb, kíváncsi leszek rá a folytatásban!) Az itteni betétjelenet elmesélte mindazt, ami A Gyűrűk Urában emlékeim szerint csak a függelékben szerepel (a Sötét Mágus visszatérése), majd mentünk is tovább a hegyekbe. Akárcsak a LoTR esetében, itt is csodaszépek a tájak, élmény nézni őket. A hegyen / hegyben átkelés talán tényleg kicsit hosszadalmasabb volt a kelleténél, de azért itt se kellett folyton az órámat nézni. A befejezés, farkasostól-sasostól igencsak látványos és mozgalmas lett, remek helyen elvágva a történetet.
Tölgypajzsos Thorin egy igencsak jól kitalált és megformált karakter, nagyon tetszik, akárcsak Balin. Fili és Kili meg kicsit olyanok szertelenségükkel, mint a Weasley-ikrek a HP-ban: vidámak, de ha baj van, keményen küzdenek.
Bilbón (Martin Freeman) rengeteget gondolkoztam, hogy hol láttam már. Majd leesett: az Igazából szerelemben a fenékdublőr. Meg Dr. Watson a BBC Sherlock-jában. (Benedict Cumberbath lemaradt a jó szerepekről, neki csak Smaug jutott. XD)
És végül a filmzene: akárcsak a LoTR-ban, itt is mindig a megfelelő helyen a megfelelő zene, és nagyon szépen hozza a LoTR motívumait, mégsem ugyanaz. A törpök dala (Misty Mountains) pedig olyan fülbemászó, hogy azóta is azt dúdolom. Le a kalappal Howard Shore előtt, ismét!

Tőlem tízből tíz pont a film, megyek repetázni.

Mikor is lesz a következő rész (Smaug pusztasága)?!

Advent in Wien 2012

Kihasználva a hétvégét, kirándultunk egyet Bécsbe, mert hát milyen dolog már, hogy egy évben csak egyszer megyek szomszédolni...
Reggel nem indultunk túl korán, de még így is kiértünk Schönbrunnba a vásár nyitása előtt, így egy órát sétáltunk a parkban (napsütés, - 2°C), felmásztunk a Gloriette-hez, mókusokat etettünk - itt nem szívbajosak a mókusok, simán odaugrálnak, és kiveszik a kezedből a mogyorót. Sőt, az egyik mókus még bemutatót is tartott nekünk: elvette a mogyorót, kb. 15 centivel odébb ugrált, megállt velünk szemben, majd bemutatta, hogyan is kell szakszerűen megpucolni a mogyorót. Mikor megvolt, felugrott a padra, és oda leülve akkurátusan megette. De ez semmi nem volt ahhoz a férfihez képest, aki előttünk ment az egyik ösvényen, neki a tenyerére szálltak a cinkék, ott falatoztak, a mókusok meg felmásztak a nadrágján át a kezéig kajáért.
Mókusok után jöhetett egy kis lélekmelegítő puncs, mert kellően átfújt a szél. Az idei sláger a Hugopuntsch, ami a mézes-mentás bodzapuncsot (Hugo = Holunder) takarja. Lépni nem lehetett a tömegben, így én idén a nézelődést minimálisra csökkentettem.
Schönbrunn

Mókus a padon

Mókusetetés

Karácsonyfadíszek

Délben bementünk a városba, ahol végigjártunk még négy vásárt. A Maria-Theresien-Platz és Rathausplatz olyan volt, mint mindig: tömeg, tömeg, tömeg. És tízből nyolc ember magyar volt. Nem túlzás, rengetegen voltunk kint. Szabadprogramként elmentünk még a Freyungra, ahonnan hoztam bögrét (a schönbrunni félrenyomott, a másik kettő meg, hát, nem volt túl szép), megcsodáltam a kézműves termékeket, köszöntem a tűzzománcosoknak, akik a karneválon is voltak (magyarok), majd vettünk pár fából faragott karácsonyfadíszt.
Innen kissé fáradtan és átfagyva átsétáltunk az Am Hof-ra, ami a kedvenc vásárom Bécsben. Idén se hazudtolta meg magát: fekete alapon vörös betűs bögrében lehetett puncsokat iszogatni, egyedibbnél egyedibb kézműves termékek között nézelődve. Itt valamivel kevesebben voltak, így lehetett nézelődni. A tér másik végén a terítőmintás bögre volt a divat: piros-fehér kockás, és fehér alapon piros aprópöttyös angyalfejjel.
Mivel igény mutatkozott a folyadékszint-szabályozásra, felvetettem, hogy a Graben innenső végén lévő Nordsee-be menjünk, ne a túlsó végén lévő Mekibe. Majd kinéztem a Kohlmarktra, és inkább elindultam át a Grabenen. A Kohlmarktra ugyanis egy gyufaszálat nem lehetett volna már betenni, egybefüggő embertömeg volt az egész. A Mekiben meg rájöttek, hogy mindenki oda jár, ezért beléptetőkapu és pénzbedobós automata van a mosdóknál (0,50 cent, amit utána le lehet vásárolni). Némi melegedés után visszamentünk a Grabenre nézelődni, és az elmaradhatatlan könyvesboltba, majd visszasétáltunk az egyik mellékutcán (ahol alig jártak) az operáig. Aztán haza.

Macskajáték

Múlt héten láttam az Örkény Színházban a Macskajáték című Örkény-darabot. Műfajából adódóan (tragikomédia) sírva nevetős darab, kiváló színészekkel. A mű a MEK-en elérhető, a szereposztás pedig ITT. Nem kicsit vigyorogtam, amikor megláttam, hogy ki a férfi főszereplő... Elmenni Pesten Jordán Tamást megnézni a színházban, mikor otthon is láthatom... Viszont otthon szerintem jobban, nagyobb átéléssel játszik. Szandtner Anna, mint Egérke valami egészen zseniális volt, de persze Orbánné (Pogány Judit) és Gizus (Molnár Piroska) is nagyot alakítottak. Összességében nagyon jól szórakoztunk.

Hadtörténeti Múzeum és Sziklakórház

Pár hete voltam a Hadtörténeti Múzeumban fegyverbemutatón (múzeumpedagógiai foglalkozás), ami nagyon érdekes volt, csak egyhangú, mert a kicsiknek nem volt túl érdekfeszítő, mivel tele volt történeti-tudományos fejtegetéssel. A végén mindent kézbe lehetett venni, ami nagy sikert aratott a fiúk körében.
Ezt követően jött a "lányos program", a Sziklakórház. Mivel a múzeum állami támogatást nem kap, a belépő ára elég borsos a többi múzeumhoz képest. De megéri, a kórház infrastruktúrája csodálatos módon karban van tartva, minden üzemel, bár régiek a gépek. A vezetés előtt egy rövid filmet vetítenek a kórház történetéről, ezt követően indul a kb. egy órás vezetés. Bejártuk a kórház fontosabb részeit a konyhától a műtőn át a kórtermekig, illetve a kiállításokig és a gépteremig.
Az előtérben retró bolt üzemel, ahol régi kulacsoktól az elsősegélycsomagon át a gázmaszkig mindent lehet kapni. A múzeum után még sétáltunk egyet a Várban, aztán irány haza.

Szép nyári nap

Nem hittem volna, hogy van Neoton Família musical. De van. Az Operettszínházban.
Aranyos kis darab, kevés általam ismert dallal, de remek hangulatot csináltak. A végén jött Csepregi Éva, énekelt a stábbal is, meg egyedül is, nagy sikert aratva. Summa summarum jó kis darab.

Horvátország

Október végén jártunk Horvátországban.
Utunk elején megállapítottuk, hogy az idő nem igazán kegyes hozzánk, mert meglehetősen hideg volt, és esett. Ez így is maradt nagyjából.
Első állomásunk Csáktornya volt, ahol a Muraközi Múzeumot kerestük fel, ami az egykori Zrínyi-palotában működik. Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, egy rövid bevezető után pedig megtekinthettük a múzeum kiállítását. A modern képzőművészeti alkotások mellett egy történeti kiállítás is megtekinthető, de van egyháztörténeti és néprajzi kiállítás is. A háborúk eléggé megviselték az épületet és a gyűjteményt, jelenleg az EU-csatlakozásra várnak, hogy tőkéhez jussanak a felújítás megkezdéséhez.
A csáktornyai palota udvara

A történeti kiállítás egy szép darabja

Zrínyiek

Innen kis kitérőkkel (értsd: GPS vs kísérő) Varasdra mentünk, ahol szintén egy múzeumot, a Vármúzeumot kerestük fel. A várostörténeti kiállítás gazdag anyagot mutat be, a III. Béla király 1209-ben kiadott oklevelétől a céhek cégérein át porcelánokig. Talán a legkülönlegesebb eleme a kiállításnak az egyes történelmi-művészettörténeti korok bútorait, szobabelsőit bemutató kiállítás, ami a vár egyik szintjét foglalja el. (Persze Ferenc József innen sem hiányozhatott.) A fegyverkiállítás kicsi, ám érdekes. A kőtárat sajnos a zárás miatt nem tudtuk már megnézni, de ezért kárpótolt az időjárás, ugyanis kisütött a nap! Ennek örömére kávéztunk egyet Varasd főterén. A belváros nagyon hangulatos, Sopron-Pécs keveréke.
A varasdi vár udvara

A varasdi vár

Varasdi utcakép

Az első napra már csak egy múzeum, a krapinai Neander-völgyi Ősember Múzeum volt betervezve. Kisebb eltévedések ("Merre menjek, jobbra [zsákutca], előre [GPS mondja] vagy balra [arra el is tud menni a busz]? Mindegy... végeredmény: 1,5 óra késés és plusz kb.. 150 km.) után sötétedéskor meg is érkeztünk. A múzeumba lépve rögtön beültettek minket egy vetítővászon elé, ahol egy húsz perces kisfilmet láthattunk a Neander-völgyiek (képzelt) életéről. Volt itt minden, a sebészi pontosságú medveharapástól a meztelen fürdőzésig. Valamivel be kell vonzani a népet, na. Amúgy maga a kiállítás nem nagy szám, de nagy előnye, hogy interaktív (horvátul és angolul). Egy ilyen nap után többet már úgyse tudtunk volna befogadni, szóval jó volt. A múzeum apropója amúgy, hogy a közelben találtak ősember-maradványokat.

Innen már csak a szállásra érkezés volt hátra, ami cirka két órás csúszással meg is valósult. A szállás nem lett volna rossz, csak 1. alternatívan értelmezték a fűtés fogalmát (vagyis kaptunk még egy plédet) 2. messze volt a belvárostól 3. beázott a tetőablak, úgyhogy reggel nem csak kint volt hó, hanem a szobában is.

A második napot Zágrábban töltöttük, ahol először egy rövid vásárlást követően az Országos Levéltárban hallgattunk meg egy előadást a délszláv háborúról, majd átsétáltunk a Mimara Múzeumba. Nos, ez az a múzeum, ahova ha még egyszer Zágrábban járok, elmegyek repetázni, ugyanis két és fél óra alatt kb. a múzeum kétharmadát láttam. Szép épületben (neoreneszánsz stílusú volt iskola) gazdag gyűjtemény, a modern kor minden vívmányával (a kedvenc a WiFi-s audioguide volt). Természetesen elakadtunk az ókori és a közel-keleti gyűjteményben, a többiben csak érintőlegesen jártunk. Éppen látható volt még az Adriából kiemelt, atlétát ábrázoló bronzszobor (Apoxyomenos), ami azóta talán már el is költözött a Louvre-ba.
A Mimarából kilépve megállapítottuk, hogy megint esik, így városnézés helyett az Operaház és a virágpiac érintésével elmentünk a székesegyházhoz (Ahol szentségimádás miatt nem lehetett körülnézni), majd a szabadprogramot és a felsővárost az egyre hevesebb eső miatt lefújva burekeztünk egyet. Ami valami mennyei volt, finom, friss, meleg. Mivel mindenki kellően átfagyott, beültünk a buszba, és elindultunk utolsó úticélunk felé.
Országos Levéltár

A levéltár olvasóterme, ahol Hillary Clinton is dolgozott
A székesegyház

Apoxyomenos
Mondanom sem kell, hogy eltévedtünk. (Szitu: kereszteződés, jobbra Marija Bistrica, balra valami más. Merre megyünk? Naná, hogy balra. Plusz hatvan km, és kb. másfél óra). Sötétben értünk fel Marija Bistricára, ami híres zarándokjáró hely, szép kegytemplommal, benne egy sötét színű (leégett a templom) fából készült Madonnával. Az érdeklődők csatlakozhattak a hatkor kezdődő (horvát nyelvű) miséhez, a többiek városnéztek.

Este fél hét körül indultunk haza, némi havazást leszámítva sima utunk volt haza, fél tíz felé otthon is voltunk.

2012. október 16., kedd

Lange Nacht der Museen Wien 2012

Természetesen idén is voltam Bécsben a Múzeumok Hosszú Éjszakáján. Idén három múzeum volt betervezve, amiből négy lett a végén.
Megérkezés után jegyvásárlás, szétnézés a Heldenplatzon, aztán irány az első múzeum, a Museum für Völkerkunde, vagyis Etnológiai (Néptudományi) Múzeum. Itt már jártam korábban, és mivel most sem volt nyitva több gyűjtemény, a két ideiglenes kiállítást, a Brazília 19. századi világát és a csendes-óceáni térséget bemutató kiállítást néztem meg. No meg persze a Népek Piacát, ami a múzeum aulájában volt. Nem volt annyira érdekes, mint gondoltam, ilyen cuccokat otthon is kapni, kicsit olcsóbban.
A múzeumban kicsit előbb végeztem, így visszamentem a Heldenplatzra megkóstolni az új Milkát, de már nem volt, ellenben kaptam egy ajándékcsomagot a fűtésmúzeumtól. Hamarosan továbbindultunk a Képzőművészeti Akadémia képtárába. Ez új helyszín volt, itt még nem jártam. Az első emeleten található a kiállítóterem, ahol az állandó kiállítás mellett két ideiglenes kiállítás is megtekinthető volt. Igazából az állandó és a delfteri festőiskola munkásságát bemutató kiállítás volt izgalmas, a kortárs "pacák" annyira nem.
Itt végezve megvitattuk, hogy még rengeteg időnk van, ezért még két múzeum is belefér kóstolóba.
Felkerekedtünk hát a Wien Museumba, ahol már szintén jártam korábban, ezért a kiárusításra és az ideiglenes kiállításokra, illetve az újdonságokra koncentráltam. Mivel idén van Gustav Klimt születésének 150. évfordulója, Bécsben minden Klimt. Az ideiglenes kiállítás nem volt rossz, csak meleg volt és tömeg. Adolf Loos nappalijára nem emlékeztem, a felső szintet kissé átrendezték, mert Ferenc Józsefet viszont nem találtam. De gazdagabb lettem egy Bécs ihlette novelláskötettel.
Utolsó állomásunk az Albertina volt. Nem voltam lelkes ezzel kapcsolatban, több okból sem: már jártam itt is, és itt mindig cudar nagy tömeg van múzeumok éjszakáján. Igazam is lett, már a ruhatárnál dugó volt. Le is mentem a másik ruhatárba, ahol meglepetésemre két magyar lány volt a ruhatáros, akikkel visszafelé menet el is beszélgettünk. Itt is az időszaki kiállításra koncentráltam, I. Miksa és a Dürer-korszak művészete címűre. Sajnos a tömeg itt is óriási volt, így az egyébként érdekes kiállítás nem volt annyira élvezetes. A diadalmenetek, a családfák, az egymással küzdő páncélok, mind-mind nagyon érdekesek voltak, érdemes megnézni a kiállítást. Ezen kívül volt még két fotókiállítás, ebből a testes nem igazán jött be, de az amerikai pillanatképek tanulságosak voltak. Kissé elcsigázva, a Burggartenen átvágva értünk vissza a találkozási pontra.

A Neue Burg este
Gemäldegalerie der Bildenden Künste Wien
Festmény ;-)

Nagyon Klimt

2012. október 9., kedd

Közlekedési Múzeum

Még korábban jártam a Közlekedési Múzeumban, csak a beszámolóig nem jutottam el... ami késik, nem múlik.
A múzeumban éppen több ideiglenes kiállítás is megtekinthető volt, de engem leginkább az állandó kiállítás érdekelt. A bejárattól jobbra egy motor- és autókiállítás található a kezdetektől kb. az ezredfordulóig. Engem ez nem igazán hozott lázba, bár a Ford-T modell élőben azért jó volt! A bejárattól balra kezdődik a fő kiállítótér, telis-tele mozdonyokkal és vasúti kocsikkal. Természetesen mondanom sem kell, hogy kihasználtam minden interaktív lehetőséget a vonatra felmászástól a "Te mit tettél volna, ha...?" kérdéseken át a kocsikerék-ellenőrzésig. A másik részbe vezető átjáróban található a múzeumi bolt, ami hatalmas meglepetés volt számomra, nem gondoltam, hogy bolti játékokat és antikvár könyveket is árulnak. Ezt követi a múzeumban kiállított Szent Jupát és Farkas Bertalan visszatérőegységének mása. Innen a földszinti dualizmuskori gépkiállításra, illetve a városi kötött pályás közlekedés történetét bemutató kiállításra lehet átmenni. Az emeleten a magyar közlekedéstörténet epizódjait tekinthetik meg a látogatók, illetve a közúti közlekedés történetét a római kortól napjainkig.
A vasúttörténeti kiállítás felett a magyar folyami és tengerhajózás történetét tekinthetik meg, valamint az egyiptomi hajózástól a második világháborús hadihajóig a világ hajózásának történetét is áttekinthetjük.
A látogatást a meghosszabbított Titanic-kiállítással zártam, amiről ugyan már olvastam korábban, de annyira nem érdekelt. Szerencsére mégis megnéztem, érdemes volt.
A Közlekedési Múzeum gyerekkoromban is mély nyomokat hagyott bennem, de már látom, nem volt alaptalan.

2012. szeptember 29., szombat

Kutatók Éjszakája 2012

Kutatók Éjszakája 1. felvonás - BME

Mivel a programokra előre kellett volna feliratkozni, de a helyek kb. a jelentkezés megnyitását követő 2. percre beteltek, így próba-szerencse alapon mentünk el a műegyetemre. Eredetileg balesetszimulációt akartunk nézni, de lépni se lehetett, úgyhogy arról letettünk. Helyette elmentünk az atomreaktorhoz, hátha szerencsénk lesz, és bemehetünk. Így is lett, igaz, ezért kb. húsz percet ácsorogtunk. Az ott dolgozók nagyon rendesek és segítőkészek voltak, így bemehettünk mi is annak ellenére, hogy nem voltunk feliratkozva. Bevinni nem lehet semmit, kaptunk köpenyt és cipővédőt. A program egy kb. 45 perces előadással indult, ahol elmondták, hogy hogyan termel energiát a reaktor (vagyis a maghasadás alapjait), illetve a reaktor felépítését és működési elvét. Ezt követően két csoportra oszlottunk, mi a vezérlőterembe mentünk, a többiek a zónához. A vezérlőteremben megmutatták a berendezéseket, amelyek a reaktor működését szabályozzák, és a kapcsolótáblát is, amit állandóan ketten figyelnek. Ezt követően kimehettünk mi is a zónához, vagyis a reaktor tetejére, és benézhettünk oda, megtekintve a Cserenkov-fényeket. Ezután még a laborokat, a csőposta-állomást és a bórsavas tárolókat néztük meg, valamint az ún. "melegkamrát".
Ez a program kb. másfél óra volt, így nagyjából negyed kilenckor értünk a szélcsatornához, ahol elég nagy, ám gyorsan haladó sor állt, így mi is beálltunk. A csatornában 20 m/s (72 km/h) sebességű szél "fújt", aminél már azért figyelni kellett, hogy ne döntsön le.
Innen még elmentem a központi épületbe, ahol az egyetem levéltárának volt standja. Itt sokféle program volt: puzzle, kvíz, egy rövid kiállítás az érdekesebb iratokból és régi levelek olvasása.Utóbbit ki is próbáltam - nem volt annyira nehéz, mint gondoltam, de én egy szépen írt 1872-es levelet olvastam, a fogalmazványt inkább kihagytam, tekintve, hogy már a címzést se tudtam elolvasni... Ellenben megtudtam, hogy 1058 iratfolyóméternyi anyaga van a levéltárnak, és készülnek hozzá rendszeresen segédletek.
az este konklúziója: a BME sokkal, de sokkal nagyobb, mint hittem, és nagyon jó fej emberek dolgoznak ott.

Kutatók Éjszakája 2. felvonás - Gyermelyi Tésztagyár

Ma pedig Gyermelyen jártam a tésztagyárban, ahová szintén regisztrálni kellett volna, de hát erről is lemaradtam... azért persze ide is beengedtek. Nagyon felkészültek voltak, kaptunk audio guide-ot, és minden csoportnak külön idegenvezetője volt. Megnéztük a száraztészták gyártósorát (2 olasz és 2 svájci gépen készülnek a tészták), a raktárt, a csomagolóüzemet, a tojástörőt (másfél műszak alatt megtermeli a napi mennyiséget, 10840 tojást tör fel), aztán jártunk még a lisztcsomagolóban, majd a túra végeztével finom frisstésztás kóstoló várt minket: töltött ravioli mártással, innivalóval, és még ajándék tésztát is kapott mindenki. Sőt, gyári áron lehetett venni a termékeket, úgyhogy hoztam még pár különlegesebb tésztát is, amit a boltban többször ennyiért adnak. Ez a hirtelen felindulásból elkövetett gyárlátogatás igazán érdekes volt, ajánlom mindenkinek!

Update: Én ugyan nem fényképeztem, de egy másik látogató igen. Eris képei itt tekinthetők meg:
A Gyermelyi Tésztagyárban
(Én is ilyen raviolit ettem: túróval volt töltve és meggymártással meglocsolva. Nyamm.)

2012. szeptember 22., szombat

Rómeó és Júlia

Voltam az Operettszínházban a Rómeó és Júlia című musicalen.

Az előzetes várakozások ellenére nem Dolhai Attila volt Rómeó, hanem Szerényi Zoltán. Bár igazából nekem mindegy, melyikük játszotta, mert mindenképpen furcsa volt felnőtt szereplőkkel látni a történetet. (Így jár az, aki csak a Zefirelli-filmet látta...) Hozzáteszem, az sem javított sokat a helyzetet, hogy megvan a musical cd-je magyarul, és hát ugye nem ugyanazok énekelték és nem ugyanúgy...
Először kicsit döcögősen indult a darab, Verona hercege (György-Rózsa Sándor) éneklés helyett kvázi végigmondta a nyitódalt, majd jött Rómeó, akinek meg hangja nem volt. Mármint volt, csak hallani lehetett, hogy valami nincs teljesen rendben. A tánc- és énekkar viszont igazán lendületes volt, sokat tettek azért, hogy a továbbiakban élvezetes legyen a darab. Személy szerint nekem Tybalt ((Szabó P. Szilveszter) és a dada (Kalocsai Zsuzsa) tetszett a legjobban, de a két anya (Csengeri Ottília* és Janza Kata) is kitett magáért. Hogy Júliát (Vágó Zsuzsi) ne is említsem, aki szabályosan leénekelte Rómeót.

*A szereposztásban láttam kiírva Kapócs Zsókát, de szerintem Csengery Ottília volt Rómeó anyja.

A második felvonás parádésra sikeredett, Rómeó hangjával is csináltak valamit, mert sokkal jobb lett, mint korábban. A végén természetesen vastaps. Érdekes volt hallani, hogy kik aratták a legnagyobb sikert:
1. természetesen a főszereplők, Rómeó és Júlia
2. a dada (nem is érdemtelenül)
3. Tybalt (itt igazából csak az ováció mértéke lepett meg)
4. Benvolio (Kerényi Miklós Máté - nagyon édes volt)
5. Mercutio (Brasch Bence - dobhártyaszaggató sikítás)

Az utolsót nem nagyon értettem, mert azért annyira nem volt jó. De minden értelmet nyert, amikor rákerestem a nevére az interneten.
Ja igen, azt elfelejtettem említeni, hogy rengeteg gyerek volt, az egészen kicsitől a tinikig. Ez megmagyarázza az ovációt, azt hiszem.
Szereposztás, leírás ITT.

2012. szeptember 16., vasárnap

KÖN - Kőbányai pincerendszer

Idén először részt vettem a Kulturális Örökség Napjai nevű rendezvényen. Bár sok programot terveztem, csak az elsőn sikerült részt vennem - részben a BKV-nak, részben egyéb programoknak köszönhetően.
Nem is hittem volna, hogy a város alatt ilyen helyek vannak, pedig a labirintus és a Sziklakórház után nem értem, miért lepődtem meg... talán mert ez Pesten van, sehol egy hegy, vagy valami - persze a helyet Óhegynek hívják, de nem igazán láttam dombot se, nemhogy hegyet... Szóval pincerendszer. A hely hatalmas, 33 km hosszú, változó belmagassággal és szélességgel, rengeteg "pincével", víztárolóval, régi gépekkel és kápolnával. Régebben bort, majd sört érleltek lenn, aztán gombát termesztettek, az EU-csatlakozás óta viszont nem használják állandóan. Ideiglenesen azért igen, pl. Brad Pitt forgatott lent legutóbb, de rendeznek underground biciklibajnokságot is. A túra kb. háromnegyed órás volt, idegenvezetéssel, ismertetve a hely történetét, miközben egy kis kört tettünk lent. A túra vége a Dreher-villánál volt, amit szintén meg lehetett tekinteni. Szegény villa borzalmas állapotban van, pedig a gardrób, a konyha és a kandallók igazán érnének annyit, hogy felújítsák.
A pincerendszer bejárata

A kápolna mennyezete

A sörgyár udvarán

Szintén az udvaron
A pincerendszerről bővebb információ ITT.

2012. szeptember 2., vasárnap

Néprajzi Múzeum és a Casa Mare

Délután a Néprajzi Múzeumban jártam. Meseszép épület, de óriási tereket hagynak benne kihasználatlanul.

A földszinten egy, főként erdélyi szőnyegekről szóló kiállítás volt, ami érdekes lett volna, ha jobban meg van világítva, de sokszor alig lehetett látni, nemhogy a szőnyegeket megnézni, vagy a hozzájuk kapcsolódó leírást elolvasni.
Az első emeleten található a magyar nép kultúráját bemutató állandó kiállítás. Ez nem lenne rossz, csak zsúfolt és kicsit régimódi. A szövegek a vitrineken helyenként igencsak nehezen olvashatók. Az sem tetszett, hogy egy-egy tevékenység bemutatásánál a különböző tájegységek eszközeit, viseleteit össze-vissza mutatták be, pl. a hódmezővásárhelyi edény mellett egy őrségit. Egyébként tényleg jó a kiállítás, gazdag anyagot mutat be, tematizálva, csak már sok ilyet láttam. (Például Szolnokon és Szentesen, ahol a helyi életmódot, viseletet, szokásokat sokkal ötletesebben mutatják be.) Ezután felmentem a második emeletre, az ideiglenes kiállítások szintjére. Az első Amazóniáról szólt, javarészt a múzeum saját anyagából. Érdekes volt, de a feliratokat itt is nehéz volt olvasni, és a világítás sem volt tökéletes.
De mindenért kárpótolt a másik ideiglenes kiállítás, a Casa mare Frank Gaudlitz képeiből. Megtalálni nem egyszerű, felesleges székek hadán és dolgozói folyosókon kell átmenni, hogy egy eldugott sarokban rábukkanjon az ember. Három teremben vannak kiállítva a fényképek közép-európai emberekről, ünneplő ruhájukban a lakásuk legszebb pontján (a "tisztaszobában") lefényképezve. Vannak gyerekek és öregek, fiúk és lányok, magyarok, románok, szerbek, németek, oroszok, tatárok, törökök, stb. A képekből kitűnik, hogy a különbözőségük ellenére mégsem olyan nagyon eltérőek az emberek, mindannyian szépek, sikeresek, boldogok akarnak lenni, mindegy, hol élnek, miben hisznek és mennyi idősek. Tanulságos, elgondolkodtató kiállítás.

2012. augusztus 24., péntek

Mágnás Miska

A nyár leginkább várt eseménye a Szegedi Szabadtéri Játékok volt. Eltökéltem ugyanis, hogy én márpedig egyszer elmegyek a szabadtérire, mert már annyian mesélték, hogy ilyen jó, meg olyan nagy élmény. Eredetileg a Bajazzókat szemeltem ki, de akkor indultunk táborozni - amiből végül kicsit más lett. Sebaj, akkor nézzük a Mágnás Miskát. Vettem jegyet - júniusban már alig lehetett kapni több jegyet egymás mellé, így a második sor jobb szélén ültünk végül - ami közel sem volt olyan rossz hely, mint gondoltam.
Szóval eljött a nagy nap, augusztus 17. Este hét felé értünk Szegedre, úgyhogy volt időnk egy kicsit sétálni az előadás előtt - utoljára valamikor általános iskolás koromban jártam egyszer Szegeden. Kellemes város, hangulatos, tele emberekkel, de mégsem zsúfolt. Szépen felújított házak, utak vannak a belvárosban, és van villamos! :)
Az előadás ugyan kilenckor kezdődött, de fél kilenctől már el lehetett foglalni a helyeket. A nézőtér megtelt, ami nem kis teljesítmény, mert négyezer(!) fős a lelátó... Kilenc után pár perccel kezdődött az előadás, először kicsit döcögősen, de aztán nagyon beindult. Bevallom, Alföldiről sok rosszat hallottam, és Stohl sem a kedvencem, de az előadás valami egészen fantasztikus volt. Le a kalappal Stohl András előtt, aki a három órát végigénekelte-táncolta, és még a karaktert, a "vazsi" gyereket is remekül hozta. Nagyszerű volt Molnár Piroska az özvegy grófné szerepében, és Szatory Dávid Leopoldként. Persze a többiek is szép teljesítményt nyújtottak, élménnyé téve a darabot. Külön dicséret illeti a táncosokat, akik végig mosolyogva, örömmel táncoltak, pedig néha igencsak hevesen kellett ropniuk.
Hogy ne csak jókat írjak, a díszlet viszont nem tetszett. Az első felvonás még hagyján, de a másodikban három óriási műfűből készített disznó volt felállítva a Dóm bejárata elé, amelyeknek a szeme két-két vörös led volt. És azt bizony időnként bekapcsolták. El is neveztük őket vérdisznóknak. Borzalmas volt. Összességében azért nagy élmény volt, húsz perces vastaps volt a stáb jutalma.
A szervezés és a technika flottul működött, bár a hangszórók előtt ültünk, nem kellett megsüketülnünk, nagyon jól megcsinálták a hangosítást. Ellenben az angol nyelvű feliratozás kicsit lecsúszott itt-ott a vetítővászonról, amit bizony nem lett volna ártalmas korrigálni. De egyébként tényleg nagyon jó volt. El kéne még egyszer menni...

2012. augusztus 5., vasárnap

Reneszánsz és barokk kamaramuzsika

Augusztus 3. és 11. között tartják idén Szombathelyen a Savaria Régi Zene Műhely kurzusait. A koncertek nyilvánosak, így hát gondoltam, elmehetnénk az egyikre. Mivel a nyitóestre nem volt kedvem kiöltözni, így maradt a szombati tanári koncert a ferences templomban.

A műértőktől előre is elnézést, nem értek a zenéhez!

Este nyolckor kezdődött, és legnagyobb meglepetésemre nagyon sok érdeklődő volt, szinte tele volt a templom. A kurzus oktatói (számomra) kevésbé ismert szerzőktől reneszánsz és barokk darabokat adtak elő. Közreműködött még a "...canticum novum" énekegyüttes is, három dal erejéig. Az előadott darabok közül közül M. Marais: Tombeau po'. Mr. de Sainte Colombe című szerzeménye tetszett a legjobban, amit csemballón (Papp Rita) és gambán (barokk cselló; Kallai Nóra) adtak elő. Volt egy duett is két furulyán, az nem igazán jött be, ráadásul az egyik furulyával gondok is voltak, az előadó küzdött rendesen, hogy meg tudja szólaltatni úgy, ahogy szeretné. A záró darab, G. Ph. Telemann h-moll párizsi quartettje szintén nagyon élvezetes, lendületes volt. A zenészek közül Kalló Zsolt hegedűművész volt az, akin látszott, hogy igazán élvezi, amit csinál, nem görcsölt rá, mint némely másik előadó, hanem magabiztosan, mosolyogva játszott. Köszönjük az élményt!

Bernstein

Az úgy volt, hogy elindultunk fürdeni Rohoncra...

... viszont, mivel nagyon meleg volt, gondoltuk, előbb művelődünk egy kicsit, csak aztán megyünk fürödni.
A terv az volt, hogy megnézzük a lékai várat, aztán pedig Bernsteinben a sziklamúzeumot, amiről már annyian meséltek, majd innen továbbmegyünk Rohoncra. Ebből az lett, hogy kicsit eltévedtünk Lékán, mert kettővel későbbi kereszteződésben fordultunk le balra, mint kellett volna, így a vár helyett a Margit-kilátóba mentünk fel - de megérte a kitérő, a Kőszegi-hegység osztrák oldalán egy 25 méter magas kilátó található, a tetejéről pedig pompás panoráma nyílik az Alpok előhegyeire.
Persze a várat is felkerestük, de 6,5 euróért annyira nem akaródzott megnézni pár kastélyszobát. Tehát akkor irány Bernstein, lánykori nevén Borostyánkő, ahol egy magánmúzeumban a környékbeli nemesszerpentin-bányászatot és -feldolgozást mutatják be, valamint a borostyánkőút kereskedelmét.
A múzeum a település főterén található, el sem lehet téveszteni. A belépő megvásárlásakor kaptunk egy-egy érmét, amit be kell dobni az automatába, így lehet bemenni. A kiállítás a pincében kezdődik, ahol a környék bányászati múltját mutatják be, a számos tárló egy vájatot utánzó folyosórendszerben található. Mindegyik teremben van német, magyar és angol nyelvű tájékoztató, úgyhogy igazán nem lehet egy szavunk se.
Nekem a római ékszerkiállítás és az ásványos vitrinek tetszettek a legjobban. Volt egy óriási hegyikristály is, amit a Hohen Sonnenblicken találtak, és szállítottak a múzeumba az alapítók. A földszinti szabadtéri kiállítás az 1991-ben bezárt antimonbányát mutatja be, majd az emeleten a nemesszerpentiné (az osztrák jádekőnek is nevezik a külső hasonlóság alapján) a főszerep. Csodálatos faragott szobrok, installációk vannak kiállítva, például Otto Potsch szféragömbjei. A kiállítás ezen szakaszát egy videófilm zárja, ami a nemesszerpentin megmunkálását mutatja be. Ezt követően a borostyán kerül bemutatásra, a Borostyánkőúttól a gyógyászatig, ékszerekig. Érdemes megnézni a kiállítást, ha arra téved valaki. A múzeumról bővebb infó ITT.
A múzeum után leültünk a főtéren pihenni, ahol volt kitéve pár információs brossúra. Megnéztük, van Bernsteinbe 5,5 km-es "Bolygók útja" túraösvény, kastélyszálló, meg egy fürdő (Naturschwimmbad). Azt írták róla, hogy kristálytiszta vizű, csendes környezetben, van talpreflexológiás sétány és élményösvény, egyszóval csomó érdekes dolog. Elindultunk hát felkeresni a fürdőt. Meg is lett, a Badegasse végén, az erdőben egy völgyben. A belépő annyi, mint Rohoncon (felnőttnek 3, diáknak 2 euró, 14 óra után féláron), viszont kisebb a tó, de nagyobb a part. Megszavaztuk, hogy jó lesz ez is, úgyhogy bementünk és letáboroztunk a kerítés mellé - a hegyoldalon meg tehenek legelésztek. Ebéd után megnéztük a vizet, hát, nem volt valami meleg, 21,4°C-os volt, de hősiesen belevetettük magunkat. Amúgy nagyon szép a tavacska, igaz, mesterséges: három részre van osztva: az erdő felőli szélén van egy homokozó (vár), mellette pici víz a kicsiknek, majd egy pallóval leválasztva következik a pancsoló, ahol kb. 1,4 m mély a víz a legmélyebb ponton, itt két napozóstég van, majd egy kis híddal leválasztva következik a bejárat melletti "úszómedence", itt 1,85-2,85 m közötti a vízmélység. A strandon van büfé, zuhanyzó, wc, öltöző, kulcsos szekrények, játszótér, strandröplabdapálya, talpmasszázs-ösvény, erdei tanösvény, és, ami a legjobb volt, ingyen WiFi.

A középső medence

Az úszómedence és a büfé

Remekül elvoltunk, este hatkor indultunk haza, még beugrottunk Kőszegen fagyizni Ibrahimhoz, aztán irány haza. Bernsteinbe még visszamegyünk, fel kell fedezni az ösvényt is! No meg Almássy László szülőházát. A helyi látnivalók listája (német).

2012. július 31., kedd

"Lóra!"

Már annyi mindenről nem írtam, hogy jobb, ha a friss élménnyel kezdem, hogy ne maradjon el megint...

Tegnap biciklizni voltunk a környéken. Itthonról kilenc után indultunk, kényelmes tempóban eltekertünk egy darabig a bicikliúton Bozsok felé, de, mivel az egyik kísérőnk jól ismerte az utat, levágtuk a kanyart az erdőn át. Hát, nem mondom, volt egy-két meredek domb, én meg legalább egy éve nem bicikliztem... Kisebb-nagyobb nehézségek árán azért megérkeztünk Rohoncra, ahol a II. világháborúban meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére létrehozott szabadtéri kiállítást néztük meg a keresztpajtánál, és kísérőnk mesélt is arról, hogy hogyan lelte halálát ott kb. százhatvan ember. A történet érdekessége, hogy a tömegsírt, noha kétszer is kibontották korábban, nem sokkal a történtek után, ma nem találják, mert a helyiek nem tudják, hol van.
Rohoncon fagyiztunk is egyet a főtéren, ahol még mindig finom a fagyi, majd áttekertünk Markt Neuhodis-ba, ahol felkerestük Talos Kedl szobrászművészt, és családját. Eredetileg csak a kertben kiállított szobrokat szerettük volna megnézni közelebbről, azonban a háziak nagyon kedvesen fogadtak minket, Talos körbevezetett a kertben, ahol nemcsak a szobrok, de a növények is figyelmet érdemeltek pl. egy negyvenéves mamutfenyő vagy a kétszáz éves ciprusféle. A család annyira figyelmes volt, hogy nemcsak a kulacsainkat tölthettük fel vízzel, hanem meghívtak minket egy kávéra is. Ezt a kertben egy óriási kőasztal mellett ülve fogyasztottuk el, miközben beszélgettünk, illetve megismerkedtünk a háziasszony lányával, illetve aprócska unokájával is. Mint kiderült, a kisfiút Bozsokra viszik majd óvodába, hogy megtanuljon magyarul, mert sajnos a családban senki sem tud, pedig nagyon hasznosnak tartják. Mesélték azt is, hogy régen volt a faluban magyaroktatás, sokan is jártak, de a tanár, az egyik környékbeli pap, sajnos már nem tud menni, pedig nagy igény lenne rá. A világ már csak ilyen furcsa: mi Ausztriába hordjuk iskolába a gyerekeket, oda járunk vásárolni, ők meg hozzánk...
A csodaszép kúriából már nem a bicikliúton, hanem a rövidebb autóúton mentünk vissza Rohoncra, majd onnan egyenesen tovább Bozsokra, ahol megálltunk még egy limonádéra, majd Bucsun keresztül hazatekertünk. A kis kirándulásunk oda-vissza 55 km volt. :)

Ma a Kemeneshát volt a célpont. Reggel a kilenc órás pesti sebesvonattal utaztunk Ostffyasszonyfáig. A vonatút megint kalandos volt, mint mindig: itthon odakiabált a kalauz, hogy ne abba a kocsiba tegyünk fel a bicikliket, ami előtt álltunk. Visszakiabáltunk, hogy de ezen van a piktogram. Ja, akkor mégis oda. Jó. Leszállás Ostffyasszonyfán: szerintem itt van a peron. Jó. Vesszük le a bicikliket, kettő már lent van, amikor rohan át a kalauz az első osztályról, hogy de nem azon az oldalon van a peron, őt ezért nagyon meg fogják büntetni, stb. Jó. A többiek a másik oldalon veszik le a biciklit. Vonat el, mi át a többiekhez. Mint kiderült, a kalauz azt hitte, a másik oldalon van peron. Hát ott sem volt... Szóval tkp. mindegy lett volna, hol szállunk le, mindkét oldalon úgy kell leugrani a vonatról. Elindulunk, kiérünk az állomásépület elé. Merre kell menni? Jobbra. Biztos? Nem. Kérdezzük meg a vasúti őrházban lévőket. Jobbra, aztán balra. Oké.
A terv az volt, hogy visszafelé nézzük meg a hadifogoly-temetőt, de mivel útba esett, hát odafelé kanyarodtunk be. Mint kiderült, előzetes bejelentkezéssel látogatható, nincs mindig nyitva. Így ez kimaradt. Továbbmenve Ostffyasszonyfa felé, eltekertünk a Pannonia Ring mellett, ahol most is motorosok gyakoroltak. Jó hangosan. Az állomástól több kilométer tekeréssel később elértük a falut. Itt a művelődési ház Petőfi-kiállítását és a hadifogolytáborról szóló kiállítást néztük meg. Mindkettő érdekes volt, a helyi vonatkozásokat remekül illesztették bele a nagy egészbe.
Ostffyasszonyfáról átkerekeztünk Csöngére, eredeti úticélunkhoz, Weöres Sándor szülőfalujába. Itt a helyi Weöres-kiállítást néztük meg, ami nagyon színvonalas. Sok fénykép, dokumentum mutatja a be a költő és családja életét, amit eredeti tárgyak és versrészletek illusztrálnak. A második teremben a költő kitüntetései találhatók, illetve hozzákapcsolják pályatársaihoz, mestereihez, illetve azokhoz a kultúrákhoz, valamint szerzőkhöz, akik nagy hatást tettek rá (pl. Füst Milán, India, Kína, Dante, Shakespeare). Ezt két berendezett szoba követi, a költőé, valamint feleségéé, Károlyi Amyé, aki szintén költő volt. Az épület folyosójának falát az utazásaikról készült képek borítják. A csoport minden tagjának tetszett a kiállítás, mindenki talált számára kedves, érdekes dolgot. Az épület kertjében pár fedett pad és asztal található, ahol megebédeltünk, majd egy óra után visszaindultunk Sárvárra. Hazafelé még betértünk az evangélikus templomba, ahol megnéztük a helyi hagyományok szerint a karzat egyik könyöklőjébe Petőfi Sándor által karcolt szöveget is - állítólag, amíg Ostffyasszonyfán vendégeskedett Orlay Petrich Somával, átjárt Csöngére Tóth Rozáliához.
Az út Ostffyasszonyfa után az erdőn át vezet, kellemes tájon, madárcsicsergéssel, a természet illataival és sok dombbal... de a lejtő Sárvár-Hegyközségnél mindenért kárpótol - csak az a kár, hogy a végén fékezni kell, mert merőlegesen torkollik a nagy forgalmú 84-es főútba. Sárváron a várral szemben, a templom oldalában ittunk egy-egy jegeskávét míg jót beszélgettünk az irodalomról. Ezt követően elindultunk haza az erdőn át...
Csak egyszer tévedtünk el, de az egy nagyon szép út volt. Az erdei út tartogatott néhány kihívást: meredek domboldalt, betontömböket, hatalmas pocsolyákat, gödröket, beszáradt traktornyomot, de sikerrel vettünk az akadályokat, és sikeresen megérkeztünk Vépre. Itt vigaszdíjunk némi hűsítő és fagyi volt, majd szépen hazatekertünk az ipartelepen át. Ez az út is kb. 55 km lehetett.

2012. március 4., vasárnap

BTM, Aranymúzeum

Végülis csak azt a bejegyzést felejtettem el majdnem, amiért egyáltalán beléptem...
Szóval BTM. Ami Budapesti Történeti Múzeum szeretne lenni, és a Várban található. Mivel csoporttal mentem, nem kószálhattam el, így kénytelen voltam beérni a "Budapest - Fény és árnyék I." kiállítással, azzal is visszafelé... meg egy múzeumpedagógiai foglalkozással a második világháború utáni időszak tárgyairól. Ami azért volt külön vicces - leszámítva azt, hogy egy lepel alól kellett olyan tárgyakat kihúzni, mint kosár, turistapohár meg  úti kávéfőző -, mert a csoport egy része még nem volt nyolcadikos se... Egyszóval ez nem volt valami kellemes élmény. Innen lesétáltunk a Lánchídon át a Deák térre, onnan meg kisföldalattival a Bajza utcáig utaztunk.
A másik tervezett program a Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum volt. Nos, ez kárpótolt az előzőért, egyszerűen lenyűgöző a kiállítás. Megmelengette kicsi szívemet, hogy Magyarországon látni lehet ilyet. Az idegenvezetés nem volt unalmas, sem túl részletes, inkább lényegre törő és érdekes, bár egy kicsit szájbarágós propagandaszöveg  (Zelnik úr így, Zelnik úr úgy), de ha figyelembe vesszük, hogy 1. tényleg az övé a múzeum, 2. Magyarországon  van a kiállítás; nos, akkor érthető annak a hangsúlyozása, hogy kinek is köszönhető mindez. Egyébként a kiállítás nem a méreteivel hódít (egy villában található - bővebb infók ITT), hanem a benne kiállított tárgyakkal. A Buddha-fal például igen ötletes, meg a tengerbe veszett hajók rakományát bemutató fal is. Azt is be kell vallanom töredelmesen, hogy volt olyan kultúra (Tyam), amiről még csak nem is hallottam - bár becsületemre legyen mondva, Délkelet-Ázsia nem a leghangsúlyosabban oktatott régió az iskolákban.
A múzeumhoz teaház is tartozik: csodálatos színek, illatok, növények, és meglepően baráti árú teák. A villa kertje is szépen ki lett alakítva, nyáron egy kis vízesés csobog benne, amit a teázó vendégei a teraszon ülve csodálhatnak. Egyszóval tessék menni, megnézni a múzeumot, nagyon érdekes!

Ferenczy-kiállítás

Ezen még tavaly decemberben voltam, de még most is látható a Magyar Nemzeti Galériában.
Az impresszionista festészet nem volt nagy kedvencem, ezért gondoltam, megnézek egy magyar ilyen kiállítást, hátha megváltozik a véleményem. Nos, ez többé-kevésbé sikeres is volt, ugyanis már nem tiltakozom annyira, mint korábban. A kiállítás egyetlen nagy hibája az volt, hogy a festmények rémesen voltak megvilágítva, tükröződött rajtuk a fény, így sok képet nem lehetett élvezni, mivel egyszerűen nem volt olyan szög, ahonnan ne takart volna ki egy részt a villany. Egyébként jól összeállított kiállítás, megfelelő terjedelmű leírásokkal, életúttal. A legötletesebbnek amúgy a keresett képek falát tartom, ahol fel vannak sorolva azok a Ferenczy-művek, amelyek elvesztek az idők során. A kiállítás másik tanulsága, hogy továbbra sem szeretem a portrékat és a csendéletet. A kiállításról bővebb infók ITT.

Színház

Színházban is voltam, csak erről is elmaradtak a beszámolók, úgyhogy ez a bejegyzés rövid lesz.
A vágy villamosát a Kamaraszínházban láttam, remek szereposztásban. Nem egy vidám darab, a vége felé már komolyan frusztráló volt, különösen  Blance kifakadásai. A közönségnek mindenesetre tetszett, tapsviharral zárult az előadás. Bővebb infók ITT.
Legutóbb pedig az Augusztus Oklahomában című komédiát láttam a Vígszínházban. Bevallom, ez jobban tetszett, mint a fentebb említett darab. Az inkább tragikus volt, ez meg tragikomikus. Néhol nagyon beletalált a szerző a dolgokba, mintha csak ma írta volna. Az egyik szünetben hallottam egy nénit, aki éppen azt ecsetelte, hogy milyen találó is a darab, de ennyi tragédia, botlás azért egy családban nem esik meg. Pedig dehogynem! Másról sem szólnak a hírek, mind hogy ki milyen kilátástalan helyzetből próbált meg menekülni. Nekem pont az tetszett a darabban, hogy olyan igazi volt. Jó, talán ennyi minden valóban nincs jelen egy családban, de a bajok rendszerint nem járnak egyedül. A darabról bővebb infók ITT.

Szlovénia, Graz

Nagyon el vagyok maradva a beszámolókkal, de igyekszem felidézni, merre is jártam ősz óta.
Október végén Pável Ágoston születésének 125. évfordulója alkalmából jártunk Szlovéniában és Ausztriában azokon a helyeken, amelyek Pável életének fontos állomásai voltak.
Először Cankován (Vashidegkút) álltunk meg, ahol a település polgármestere köszöntött minket, és a csoportot meghívta egy kis helyi finomságokból álló reggelire. Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem a kedvességen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen szívélyesen fogadnak minket. Miután megkoszorúztuk Pável Ágoston szobrát és megnéztük a szülőházát, elköszöntünk vendéglátóinktól, és továbbutaztunk Ausztriába, Laafeldbe (ami egyébként a szomszédos település). Itt felkerestük a Pável-házat, ami ma múzeumként és közösségi házként is funkcionál.
Ezt követően érkeztünk meg fő úti célunkhoz, Grazba. Itt egy szép kis sétát tettünk a belvárosban és a Schlossbergen - végre kipróbálhattam a siklót! Ami amúgy nem volt annyira érdekes, mint gondoltam, de mindegy. Az útért köszönet a Szlovén Kisebbségi Önkormányzatnak!